promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Egy másik dimenzióban játszik” – edzője méltatta Szoboszlait
Borítókép:  JOE KLAMAR / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szoboszlai Dominik megszerezte felnőtt pályafutása első mesterhármasát. A magyar fiatal a Sturm Graznak talált be háromszor. Edzője, Jesse Marsch szerint a középpályás egy másik dimenzióban játszik.

Amióta június elején, a koronavírus-járvány közepette, szigorú szabályok betartása mellett újraindult az osztrák elsőosztályú futballbajnokság, az RB Salzburg megállíthatatlan. A csapat az Osztrák Kupa-döntőjében ötöt rúgott az Austria Lustenaunak, a bajnokságban pedig 2:0-ra verte a Rapid Wient, 6:0-ra a Hartberget. Legutóbb pedig a Salzburg Szoboszlai Dominik felnőtt pályafutása első mesterhármasának is köszönhetően 5:1-re győzött Sturm Graz vendégeként. A magyar játékos a 8., a 10., és a 43. percben talált be az ellenfél kapujába. Érdemes megnézni a 19 éves játékos góljait...

A mérkőzést követően Szoboszlai elégedetten nyilatkozott a maga és csapata teljesítményéről.

„Nagyon jól játszottunk, mindent beleadtunk, boldog vagyok, hogy három góllal tudtam segíteni a csapatnak. Azért küzdünk, hogy minden mérkőzésünket megnyerjük. Ha továbbra is így játszunk, bajnokok leszünk” 

– nyilatkozott az NSO szerint a labdarúgó.

Míg magyar válogatott játékosának csapattársa, Maximilian Wöber arról beszélt, hogy

„Nem Szobo az első játékos, aki így lő. Nagy játékos válhat belőle”.

Az RB Salzburg vezetőedzője, Jesse Marsch pedig arról beszélt, hogy Szoboszlai egyszerűen most egy másik dimenzióban játszik. A középpályás ebben az idényben remek formában futballozik, már tíz gólt lőtt és tizenegy gólpasszt osztott ki. Nem csoda, hogy több neves, európai klub is vinné.

[[c]] 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás