promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Real Madrid a legértékesebb, a Barcelona csak a harmadik, vajon ki a második?
Borítókép:  egy Real Madrid szájmaszkot viselő szurkoló. Forrás: AFP/Marvin Recinos.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Továbbra is a Real Madridot tartja a legértékesebb európai futballklubnak a KPMG könyvvizsgáló cég.

A spanyol egyesület értékét közel 3,5 milliárd euróra becsüli a vállalat, amely ötödik éve készítette el összeállítását az európai klubokról.

A listán annak ellenére a Manchester United maradt a második helyen, hogy pályán korántsem olyan eredményes, mint az élmezőny többi együttese. A harmadik helyre az FC Barcelona jött fel a Bayern Münchent megelőzve, a bajor klub értékét már hárommilliárd euró alá becsülik.

A jelentés a klubokat vállalati értékük alapján rangsorolja, amely a jövedelmezőséget, a népszerűséget, a sporteredményeket, a televíziós közvetítési jogokat és a stadion tulajdonjogi viszonyait vette figyelembe január elsejei állapotig, azaz a koronavírus-járvány hatásai még nincsenek benne.

„A klubok értékére nyilvánvalóan hatással volt, de a közvetlen hatást még nem lehet számszerűsíteni”

– mondta Andrea Sartori, a KPMG sportvezetője a távirati iroda összefoglalója alapján.

A KPMG listája szerint a tíz legértékesebb európai klub:

  1. Real Madrid (spanyol) 3,478 milliárd euró
  2. Manchester United (angol) 3,342
  3. FC Barcelona (spanyol) 3,193
  4. Bayern München (német) 2,878
  5. FC Liverpool (angol) 2,658
  6. Manchester City (angol) 2,606
  7. Chelsea (angol) 2,216
  8. Tottenham Hotspur (angol) 2,067
  9. Paris Saint-Germain (francia) 1,911
  10. Arsenal (angol) 1,852
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás