promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Osztálykülönbség: Gulácsiék ötöt rúgtak Szalaiéknak
Borítókép:  KAI PFAFFENBACH / REUTERS-POOL / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Bundesliga alsóházába tartozó, s Szalai Ádámot a soraiban tudó Mainz hazai pályán öt gólt kapott a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzigtől.

A Bundesliga 27. fordulójában a tabella alsóházához tartozó, s a magyar válogatott játékosát, Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz együttese fogadta a szintén válogatott Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig együttesét. Azt már a találkozó előtt is sejteni lehetett, hogy a vendég csapat fogja alapvetően irányítani a játékot. Ahogy azt is, hogy a hazai csapat a szervezett védekezésével és ellentámadásaival próbál pontot, pontokat szerezni.

Nos, részben megvalósult az, amire számítani lehetett: az RB Leipzig uralta a találkozót. A Mainz azonban se nem tudott hatékonyan védekezni ellenfele ellen, ahogy arra sem volt képes, hogy gyors ellentámadásokkal helyzeteket alakítson ki. A Julian Nagelsmann által irányított Leipzig oktatófilmbe illően mutatta meg, hogyan is kell futballozni abban az esetben, ha ellenfele négy, akár öt védővel védekezik. Hogyan kell a szélen létszémfölényt kialakítva egy zártan védekező csapat mögé kerülni.

Sokat elárul a mérkőzés jellegéről, az az adat, hogy a kaput eltaláló lövések száma a mainzi oldalon egy, míg a lipcsieknél kilenc. Az, hogy a mérkőzés vége 0:5 inkább a Mainz számára hízelgő, ugyanis a Leipzig hatékonyabb támadófutballal akár tíz gólt is lőhetett volna. 

A mérkőzésen Gulácsi Péter kezdőként lépett pályára, míg a sérülése után visszatérő Willi Orban harminc percet kapott. Szalai Ádám nem kapott lehetőséget edzőjétől, Achim Beierlorzerről.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás