promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elnézést kért szurkolóitól a Vidi edzője
Borítókép:  OLI SCARFF / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Miután a MOL Fehérvár FC a Magyar Kupa negyeddöntőjében 2-0-ra kikapott a Zalaegerszeg otthonában, a csapat vezetőedzője elnézést kért a szurkolóktól.

A Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán a MOL Fehérvár FC a Zalaegerszeg otthonába látogatott, s szenvedett 2-0-s vereséget. Érdemes megemlíteni, hogy a 19 éves Hegedűs Olivér fontos szerepet játszott abban, hogy csapata, a ZTE győzelemmel utazhat a március 11-i visszavágóra. A fiatal játékos a 81. percben állt be, majd előbb gólpasszt adott, később pedig megszerezte első felnőtt gólját.

A kétgólos vereség után a MOL Fehérvár FC vezetőedzője, Joan Carrillo elnézést kért a szurkolóktól.

„Komplikált helyzetbe hoztuk magunkat, de hiszem, hogy van olyan minőségi a keretünk, hogy képesek vagyunk megfordítani a párharcot a szerdai visszavágón. Azt megígérem, hogy harcolni fogunk a továbbjutásért szerdán is a hármas sípszóig. A szurkolóinktól pedig szeretnék elnézést kérni az eredmény és a mutatott játék miatt is”

fogalmazott Carrillo.

Arra is kitért, hogy ellenfelük ugyan nem biztos, hogy a játék képe alapján jobb volt, azonban azzal nem lehet vitatkozni, hogy a ZTE szerzett két gólt és nyert 2-0-ra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás