promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Fradi jobban teljesít, mint az várható volt
Borítókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az egy mérkőzésen elvárt és megszerzett pontok alapján a Fradi Európa negyedik legjobban teljesítő csapata.

A svájci székhelyű Sporttudományi Intézet (CIES) arra volt kíváncsi, hogy a különböző tényekből (labdabirtoklás, kapura tartó és a saját kapura érkező lövés InStat-számaiból) álló modellje szerint az európai csapatok hogyan teljesítenek egy mérkőzésre lebontva az elvárt és megszerzett pontok tekintetében. Az eredmény pedig magyar szempontból mindenképp imponáló, hiszen a Ferencváros negyedik ezen a listán.

Az első helyen a román Astra Giurgiu áll, amely eddig, a 2019/2020-as idényben 0,85 ponttal többet szerzett találkozónként, mint az előzetesen várható volt. A második helyen a török Sivasspor áll plusz 0,73-mal, harmadik helyen a portugál Benfica plusz 0,71-el, míg a negyedik a Ferencváros.

A Fradi esetében a számítások átlagban 1,72 pontot vártak találkozónként, az eredmény ehelyett 0,68 ponttal több lett, egészen pontosan 2,4 pont.

A magyar mezőny alulteljesítői között találjuk a Zalaegerszeget, a Puskás Akadémiát vagy például a Paksot. Míg az kifejezetten elgondolkodtató, hogy az utolsó helyezett Kaposvár plusz 0,12 ponton áll.

forrás: football-observatory.com

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás