promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kézi-eb: szertefoszlott az álom, a magyar válogatott nem lesz ott az olimpián
Borítókép:  Mikler Roland sem tudta útját állni a portugál találatoknak. Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-26-ra kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, szerdán Malmőben, így nem jutott tovább csoportjából, és az olimpiai selejtezőtornától is szinte biztos, hogy búcsúzni kényszerül.

A portugálok a győzelem, a magyarok a pontszerzés kényszerével léptek pályára, hiszen mindkét együttesnek reális esélye volt a továbbjutásra a középdöntő utolsó fordulója előtt.

Az ellenfél már a meccs elejétől kapus nélkül támadott, vagyis létszámfölényt alakított ki a magyar kapu előtt, ennek ellenére eleinte felváltva születtek a gólok. Az első félidő felénél a pontatlan magyar lövéseket kihasználva Portugália egy 3-0-s sorozattal ellépett, majd a 23. percben sikerült az egyenlítés.

Támadásban és védekezésben is szinte minden kipattanó labdát a portugálok szereztek meg, ráadásul az első felvonásban öt büntetőt is lőhettek, a hét a hat elleni akcióikkal alaposan megnehezítették a magyar együttes dolgát, így a szünetben 16-14-re vezettek. A magyar csapat ráadásul a hajrában elveszítette Szita Zoltánt, akinek belenyúltak a szemébe. A balátlövőnek kiesett a kontaktlencséje, és mivel a látása sem volt tökéletes, a folytatásban már nem is térhetett vissza a pályára.

A második félidő elején néggyel vezetett az ellenfél, amely sokkal frissebb és lendületesebb volt a magyaroknál, és a labdaeladásokat rendre góllal büntette. A 47. percben kialakult a kritikus, ötgólos különbség, ekkor Gulyás István szövetségi kapitány időt kért, ám a portugálok a folytatásban is rendkívül hatékonyan támadtak, és magabiztosan őrizték a számukra szükséges előnyt.

A portugálok legeredményesebb játékosa Belone Moreira volt, aki nyolc lövésből hét gólt szerzett. A magyar kapusok közül Mikler Roland 33 lövésből hetet, Székely Márton nyolcból egyet védett ki.

A két csapat hetedik alkalommal találkozott egymással, öt magyar siker mellett ez volt a második portugál győzelem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás