promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hogy lehet megállítani Messit? A Dortmund edzője elmondja
Borítókép:  SERGIO ROS DE MORA / IMAGINECHINA
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Borussia Dortmund edzője, Lucian Favre a Barcelona elleni 3-1-es vereség után azt fejtegette, hogyan is lehet megállítani Lionel Messit.

A Barcelona a Bajnokok Ligája ötödik körének szerdai játéknapján Lionel Messi vezetésével 3-1-re legyőzte a Borussia Dortmund csapatát. Az argentin játékos 700. mérkőzését játszotta a katalán csapat színeiben, s ezt stílusosan ünnepelte: egy gól, két gólpassz. Ráadásul a Dormund volt a 34. csapat, amelynek Messi gólt rúgott a BL-ben.

 

A német együttes vezetőedzője, Lucien Favre a lefújást követően – érthetően – arról fejtette ki a véleményét, hogyan is lehet megállítani a Messit. A svájci szakember elmondta, a ballábas játákos a kilences pozícíóban futballozott ellenük, s tette ezt egészen elképesztően.

„Remek pozícióban várja a labdát, és jól mozog a vonalak között. És, amikor megkapja a labdát, akkor már bonyolult a helyzet. Szabálytalankodni kell vele szemben azért, hogy megállítsuk. Egyébként nagyon-nagyon nehéz. Nagyon gyorsan vált ritmust, kiválóan cselez és az utolsói passzai is életveszélyesek" – mondta Favre.

 

 

 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás