promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tiki-taka góllal nyert a Honvéd, a Ferencváros nem bírt a Mezőkövesddel – videó
Borítókép:  a ferencvárosi Franck Boli (j) és Pillár Róbert, a Mezőkövesd játékosa. Forrás: MTI/Czagány Balázs
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Összefoglaltuk, hogy mi történt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati fordulójában.

A Puskás Akadámia kezdett lendületesebben, a Budapest Honvéd védői egyszer a gólvonalról mentettek, mégis a Honvéd szerzett vezetést Davide Lanzafame jóvoltából.

A gól láthatóan megbénította a Puskást, amely sokáig nem találta a ritmust. Az első félidő közepén szinte a semmiből egyenlített a felcsúti gárda: egy baloldali beadást Gyurcsó Ádám fejelt kapura, a labda Ivan Lovricon megpattanva került a hálóba, Tomás Tujvel csak belekapni tudott, hárítani nem. A folytatásban nagy fölénybe került a Puskás Akadémia, sorra dolgozta ki a helyzeteket a fővárosiak kapuja előtt, de a szünetig újabb találat nem esett.

Fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a találkozó, mindkét csapat gólra törően futballozott ekkor. Amikor a félidő közepén leült a meccs, Gazdag Dániel szenzációs góllal ugrasztotta talpra a lelátón helyet foglalókat: a Honvéd középpályása baloldalról kígyózott végig a hazai védelmen, mindenkit kicselezett, majd egy kényszerítőt és egy sarkazós cselt követően – az elé kijövő kapus fölött – a hálóba emelt.

Újfent az egyenlítésért küzdött a hazai együttes, ám elég tanácstalannak tűnt a vendégek kapuja előtt, így a fővárosiak győzni tudtak.

Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd FC 1-2

Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC

Nem kezdett megilletődötten a Mezőkövesd a Ferencváros vendégeként sem, az idény meglepetéscsapata kifejezetten bátran vállalkozott támadásépítésre, a címvédő pedig – a magyar bajnokságban tőle szokatlanul – gyors kontrákkal veszélyeztetett. A hazaiak nem egy ilyen akcióból, hanem szöglet után szereztek vezetést, de a gól nem változtatta meg a játék képét, sőt, a Mezőkövesd részéről Zivzivadze ziccert hibázott.

Az első félidő derekától kiegyenlítetté vált a játék, mindkét fél vezetett szép támadásokat és voltak ígéretes próbálkozások, védenie azonban csak a hetek óta nagyszerű formában lévő Dibusznak kellett egy ízben a szünet előtt.

A folytatásban a vendégek szinte azonnal egyenlítettek, a gól után pedig kissé paprikássá vált a hangulat, amit a játékvezető tíz perc alatt kiosztott négy sárga lappal próbált megfékezni.

Amikor ismét a futball került középpontba, a Ferencváros ragadta magához az irányítást, de előbb Szappanos védett nagyot, majd éppen az ő hibáját Boli nem tudta kihasználni óriási helyzetben. A hajrában inkább mezőnyjáték volt helyzetek nélkül, így az eredmény már nem változott a lefújásig.

Érdekesség, hogy mostanáig a fővárosiak hazai pályán, míg a mezőkövesdiek idegenben voltak százszázalékosak, a jó sorozatát egyik csapat sem tudta folytatni, de a veretlenségét így mindkettő megőrizte.

Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC 1-1

ZTE FC–MOL Fehérvár FC

Jó iramú, eseménydús első félidőt láthatott a közönség. Mindkét csapat aktívan futballozott, de a ZTE volt ötletesebb és pontosabb a támadások befejezésénél: Bobál Gergely kétszer is jó helyen állt és higgadtan élt a kínálkozó lehetőséggel.

A Fehérvár az utolsó negyedórában sok energiát mozgósított hátránya faragása érdekében, de nem járt sikerrel. Az első 45 percben mindkét együttes sokat próbálkozott kapura lövéssel, nem unatkozott a publikum.

A fordulást követően is lendületben maradtak a csapatok, előbb a ZTE próbálkozott a vendégkapu előtt, majd a Fehérvár bő egy perc alatt két gólt szerezve egyenlített.

A félidő közepéhez közeledve egyre több volt a szabálytalanság, a durva belépő, időnként el is szabadultak az indulatok, miközben továbbra is nagy volt az iram. A második félidőben jóval többet támadott a vendégcsapat, amely a hajrában megszerezte harmadik gólját, és úgy tűnt, be is gyűjti a három pontot, az utolsó percekben azonban a ZTE mindent egy lapra tett fel, és kiegyenlített.

Az első félidőben a Zalaegerszeg, a másodikban a Fehérvár futballozott jobban és eredményesebben, ami végül pontosztozkodást ért.

ZTE FC–MOL Fehérvár FC 3-3

Debreceni VSC–Paksi FC

A szemerkélő esőben mindkét csapat sok hibával játszott, helyzetekig pedig egyik gárda sem jutott el az első huszonöt percben. A hazaiak a folytatásban öt perc alatt két gólt is szereztek, a megnyugtató előnyük pedig a szünetig nem forgott veszélyben.

A Paks a második félidőben sem tudott változtatni a játékán, a Debrecen pedig az első NB I-es gólját szerző Kundrák Norbert révén növelte előnyét.

A hajrában Böde fejes góljával szépítettek a vendégek, de ennél többre nem futotta az erejükből.

Debreceni VSC–Paksi FC 3-1

Diósgyőri VTK–Kisvárda

Nagyon hamar gólt ajándékozott a vendég együttes a hazaiaknak, akik aztán az első félidő túlnyomó részében fölényben futballoztak. A szünet előtti negyedórában megélénkült a Kisvárda játéka, de egyenlíteni nem tudott.

Fordulás után lendületben maradtak a vendégek, melynek köszönhetően öt perc után egyenlítettek, azonban alig tíz perc elteltével tizenegyeshez jutott a DVTK, amely így visszaszerezte a vezetést. A hazaiak a folytatásban is veszélyesebbek voltak, előbb a kapufát találták el, majd az utolsó másodpercekben egy újabb büntető értékesítésével magabiztossá tették sikerüket.

Diósgyőri VTK–Kisvárda 3-1

Kaposvári Rákóczi FC–Újpest FC

Ugyan az Újpest ragadta magához a kezdeményezést a találkozó elején, a hazaiak már az ötödik percben megszerezték a vezetést. Sőt, a vendég mezőnyfölény ellenére könnyedén növelhették volna előnyüket a hazaiak, de előbb a játékvezető a kapus akadályozása miatt vett el egy gólt a hazaiaktól, majd a felső léc mentette meg az Újpestet.

A fővárosiak a félidő közepén gyakorlatilag helyzet nélkül egyenlítettek, Zsótér gondolt egyet és jó 30 méterről óriási gólt lőtt.

Ettől lendületbe jöttek a lila-fehérek, akik a félidő végén Simon révén megfordították az összecsapást, a találathoz újra Zsótér jó lövése kellett, a szélső a kipattanót értékesítette.

A szünet után néhány perccel megduplázta előnyét az Újpest, de pillanatokon belül érkezett a válasz a hazaiaktól, így újra nyílt lett a találkozó.

A folytatásban a kaposváriak mindent megtettek az egyenlítésért, az Újpest a csereként beálló Bjarnason révén dönthette volna el a mérkőzést, de a ziccer kimaradt.

Az utolsó percekben még voltak lehetőségei a Kaposvárnak – ziccerek maradtak ki –, de az Újpest végül három ponttal távozott.

Kaposvári Rákóczi FC–Újpest FC 2-3

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás