promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bemutatjuk, hogy kire kell figyelni az Espanyol–Fradin
Borítókép:  fradi.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Fradi másodedzője, Alberto Bosch elmondta, hogy ki az Espanyol legjobbja.

A Fradi másodedzője, Alberto Bosch számára egyáltalán nem szokatlan a spanyol terep. Hét éven át dolgozott a barcelónai együttes utánpótlásában, van olyan játékos a felnőttcsapatban, akivel korábban együtt dolgozott.

„Pol Lozano, tizenkilenc éves középpályás, épp a nyáron került fel az első csapat keretébe. Nem számítok rá, hogy kezdő lesz, de azon nem lepődnék meg, ha a meccskeretbe bekerülne”

fogalmazott Bosch a Fradi.hunak. A spanyol szakember elmondta, hogy alaposan kiemelezték ellenfelüket, tudják, mire számíthatnak.

„Kiváló csapat, remek, technikás labdarúgókkal. Kombinatív játékot mutatnak be, mindig hátulról kezdik építeni a földön a támadásaikat, és képesek is rá, mivel megvan a kellő technikai tudás a játékosokban ahhoz, hogy ilyen futballt játsszanak”

– jellemezte első El-ellenfelét a tréner. Egyúttal elárulta, hogy Matías Vargasra kell kiemelten figyelni. Véleménye szerint ő az Espanyol legjobb játékosa:

„Kiválóan oldja meg az egy az egy elleni szituációkat, nagyon veszélyesen futballozik, sok problémát okoz az ellenfél védelmének.”

Bosch arra is kitért, hogy a Fradi próbálja majd megvalósítani azokat az elemeket, amelyeket edzésen gyakorolt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás