promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jól fizet a Fradinak az Európa-liga csoportköre
Borítókép:  MTI Fotó / Koszticsák Szilárd
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Bődületes pénztől esett volna el a klub, ha nem jutnak be.

[[adv]]

Amennyi pénz ömlik a Fradiba, már rég fel kellett volna mutatniuk valamit, de ez most jött össze, miután a Litván Suduva legyőzésével 4-2-vel továbbjutott a Ferencváros az Európa-ligában, és ezzel végre csoportkörös.

A legtöbb párosítást mondhatjuk mázlinak is, miközben a selejtezőben egy angol Wolves-nak az olasz Torinóval kellett hadakoznia. Itt 5-3-as összesítésben a Premier League csapat ment tovább. Amúgy ezen a szinten jobb az Európa-liga, mert egy Ferencvárost elpüfölő Dinamo Zagreb is csak pofozózsáknak megy a BL-be. Ettől függetlenül a pénz nem mindegy, és a horvát csapat piszok jól keres ezzel, de még a Fradi is az Európa-liga főtáblával.

A magyar klub a BL-selejtező első három körében összesen 1,14 millió eurót, átszámolva 376 millió forintot gyűjtött, az Európa-liga-főtáblára jutásért pedig további 2,92 millió eurót, 964 millió forintot kapnak. Hát ne mondjuk azt, hogy nem éri meg a nemzetközi ligákban játszani.

Az Európa-liga összdíjazása a mostani szezonban 560 millió euró, vagyis nagyjából 185 milliárd forint. Ha a Fradi jól játszik a csoportkörben, akkor a győzelemért 570 ezer eurót, azaz 188,2 millió forintot, a döntetlenért pedig 190 ezer eurót, vagyis 62,7 millió forintot kap.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás