promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Párizsban kapott ki a Real, Madridban játszottak döntetlent Ronaldóék – videók
Borítókép:  Cristiano Ronaldo és az Athlético Madrid védői. Forrás: AFP/Oscar del Pozo
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szerdán este újabb tizenhat csapat mutatkozott be a Bajnokok Ligájában.

Már kedden pályára lépett a Barcelona a Borussia Dortmund otthonában, szerdán pedig két csúcsrangadót rendeztek: az Atlético Madrid vendége a Juventus volt, Párizsban pedig a Real Madrid vendégeskedett.

Cristiano Ronaldo és a Juventus úgy érkezett Madridba, hogy ismerve a D-csoport másik két csapatát (Bayer Leverkusen, Lokomotiv Moszkva) csoportrangadót vív az Atlético ellen. A mérkőzés első félideje – a Bajnokok Ligája színvonalához képest – elég lagymatagra sikeredett: a házigazdák iparkodtak, ám az olasz védelmen nem tudtak kifogni.

A második félidő úgy kezdődött, hogy a Juve középhátvédje, Leonardo Bonucci tökéletes szerelést mutatott be. Sőt, a második után egy hosszú labdával kiugratta Gonzalo Higuaínt, aki bevárta a második hullámban érkező Juan Curdadót, és már meg is volt a vezetés. Próbálkozott az Atléti, de egy gyors Juve-kontra után Blaise Matuidi fejesgóljával már kettő volt az előny.

Mielőtt jól kiünnepelte volna magát a Juve, jött a szépítés: Sztefan Szavics könnyedén fejelt az olasz kapuba. Ha nem is mindent egy lapra, de komolyan nekiveselkedett a hazai gárda. A legnagyobb felfordulást egy kezezés okozott: a spori és a VAR sem látta jogosnak, hogy büntető következzen, bár Diego Costa kidumált magának egy sárgát. A 90. percben aztán jött egy szöglet, és Héctor Herrera – a változatosság kedvéért fejjel – kiegyenlített.

A 95. percben még Cristiano Ronaldo kihagyott egy óriási helyzetet, így a spanyolok kétgólos hátrányból mentettek meg egy pontot.

Az A-csoportban rendezték a nap egyik leginkább várt mérkőzését – a D-csoporthoz hasonlóan nem lenézve a másik két csapatot, Club Brugge és Galatasaray –, a Real Madrid a PSG ellenfele volt. Azt már találkozót megelőzően tudni lehetett, hogy Cavani, Neymar és Mbappé nem állt a párizsiak rendelkezésére.

Azonban annyira erős a Paris Saint-Germain kerete, hogy a három klasszis hiányában is lehet csemegézni a jobbnál jobb nevekből. Ángel Di Maria gondolta úgy, hogy akkor most róla szóljon az este: az első félidőben két gólt is tudott rúgni a madridiak kapujába. Azt azért el kell mondanunk, hogy a két találat között több helyzete is volt a Realnak, sőt Gareth Bale és Kaim Benzema egy-egy lesgólig is eljutott.

[[galeria]]

Apropó, Di Maria. Az argentin játékmester a második olyan játékos a Bajnokok Ligája történelmében, aki a két spanyol gigász – Real Madrid, Barcelona – ellen is duplázni tudott.

„Az első a mai napon a 46. születésnapját önneplő Mário Jardel volt, aki 1999. október 20-án szerzett két gólt a Real Madrid ellen (Porto-Real 2-1), 2000. március 1-én pedig a Barca elleni 4-2-es vereség során fejelt két gólt Ruus Hesp kapujába”

– olasható a Kislány, nagy foci posztjában.

A második félidőben szépen, komótosan elfocizgattak a felek. Érdekesség, hogy a spanyol együttesben több francia lépett pályára, mint a párizsiaknál, míg a PSG színeiben több spanyol játszott, mint a madridi csapatban.

Az utolsó pillanatokban még Thomas Meunier is betalált, ám ha Di Maria nem szórakozza el két helyzetét a második játékrészben, akkor csúnya verésbe szaladt volna bele a Real Madrid. Így sem lett szép...

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás