promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar gól és Barcelona szenvedés a Bajnokok Ligájában – mutatjuk
Borítókép:  JOE KLAMAR / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megkezdődtek a Bajnokok Ligája csoportkörei, méghozzá Dortmund-Barcelona rangadóval és Szoboszlai Dominik góllal a Genk ellen.

Megkezdődött a Bajnokok Ligája 2019/2020-as idénye. A csoportkör első fordulójának keddi játéknapján szakmai szempontból a Napoli-Liverpool és a Borussia Dortmund-Barcelona mérkőzése emelkedett ki, de magyar szempontból is érdemes volt követni az eseményeket.

Az RB Salzburg csapatában ugyanis kezdőjátékosként lépett pályára Szoboszlai Dominik, s szintén a kezdőtizenegy tagja volt az RB Leipzigben Gulácsi Péter és Wili Orban. Ráadásul Salzburgban olyan félidőt láthattak a szurkolók, mint sehol máshol. Ugyanis míg a többi pályán negyvenötperc során alig-alig akadt gól, addig a Salzburg-Genk mérkőzés állása 45 perc után 5-1 volt. Méghozzá úgy, hogy az ötödik találatot Szoboszlai Dominik szerezte egy gyors kontratámadás végén.

Mutatjuk is az összefoglalót:

S, ha már fenn említettük a Dortmund-Barcelona mérkőzést. Nos, a katalán csapat kapura tartó lövés nélkül vonult a félidőben öltözőbe és csak annak köszönheti, hogy nem kapott ki, hogy a kapujában a világ egyik, ha nem a legjobb kapusa, Ter Stegen áll. (Azt csak csöndben tesszük hozzá, hogy a várható gól (xG) mutató: 3,34-0,8 a hazai együttes javára.)

A Liverpool, mint BL-címvédő Nápolyba látogatott. A hazai csapat pedig két, a mérkőzés utolsó tíz percében szerzett góllal gyűjtött be három pontot. 

A játéknap további eredményei:

Inter-Slavia Praha 1-1
Lyon-Zenit 1-1
Ajax-Lille 3-0
Benfica-RB Leipzig 1-2
Chelsea-Valencia 0-1

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás