promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sebastian Vettel felszedette a szemetet a tévésekkel a Hungaroringen
Borítókép:  Sebastian Vettelt épp lelocsolják a győzelmi emelvényen a Magyar Nagydíjon. Forrás: AFP/Andrej Isakovic
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája maga is beszállt a szemétszedők közé.

[[adv]]

Sajnos napjainkban nem figyelünk eléggé a környezetünkre. Lépten-nyomon szeméthegyekbe botlunk. Már annyival is közelebb lennénk a helyzet megoldásához, ha szemetünket a kukába dobnánk. Arról már ne is beszéljünk, ha szelektíven gyűjtené mindenki a hulladékot.

A vasárnapi taktikázós Forma-1-es Magyar Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte meg.

A futamot követően a szokásos interjúkat adták a pilóták, Sebastian Vettel jégkrémet majszolva állt a sajtómunkások rendelkezésére – írja a Bild. A lap szerint a pilóta interjúadás közben észrevette, hogy a tévések között nagyon sok szemét hever, ezért hirtelen témát váltott, és azt mondta:

„Tessék magatokkal vinni az üvegeiteket! Ne hagyjatok hátra szemétdombot! Szombaton is azt láttam, hogy mindent szétszórtatok. Utálom, amikor ilyesmit csinálnak az emberek!”

Az újságírók pedig parancsnak vették Vettel kérését, és bőszen nekiálltak szemetet gyűjteni. Sőt, a Ferrari német pilótája nem csak beszél a környezetvédelem fontosságáról, hanem cselekszik is: ő is beállt szemetet szedni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás