promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Van egy futóverseny, ahol a Balaton közepén ér a napfelkelte
Borítókép:  redphoto.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

II. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton – így hívják hivatalosan azt a versenyt, melyet tavaly rendeztek meg először. Augusztus 19-én jön a második futam. Napfelkelte a Balaton közepén, majd egy kiadós futás a szépségesen szép Káli-medencében. Ha valaki nem tudná, ez az ország talán legszebb régiója.

[[adv]]

Éltetek már át napfelkeltét nyáron, a Balaton közepén, egy hajón? Én még nem, de van elképzelésem, milyen lehet. Soha nem feledhető emlék. Egy kis csapat, mely eddig a tihanyi és szigligeti félmaratonokat szervezte, második alkalommal hoz össze egy olyan futóversenyt, mely úgy kezdődik, hogy a versenyzők a tavon átkelve, egy bárka fedélzetén pillanthatják meg a felkelő nap első sugarait. High life!

II. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton – ez a hivatalos neve az eseménynek, melyet augusztus 19-én rendeznek. Hajnalban a nevezőket buszok szállítják a festői Szentbékkálláról a révfülöpi kikötőbe, ahol a Badacsony és Füred katamarán várja őket. A napfelkelte már a fedélzeten éri őket 5.52-kor, eközben DJ Lauer és Náksi Attila pörgeti nekik a talpalávalót.

Kikötés 7-kor Badacsony bazaltorgonáinál, s innen irány futva a szentbékkállai templomtorony – két és fél óra alatt. Aki járt már a Káli-medencében, az tudja, hogy miért érdemes oda elmenni – kőtenger, Hegyestű, egyebek –, aki nem, annak garantálom, hogy megtalálja a maga szórakozását. (Fotó: likebalaton.hu)

Csodálatos terepen vezet a futók útja a Balaton-felvidéken, egészen a szentbékkállai Pegazus étterem fatönk ülőkéiig, napernyős udvaráig. Itt a hűsítő mellett babgulyás, bundázott kalács és ehhez hasonló ínyencségek között lehet megvitatni az ide vezető út gyötrelmeit, szépségeit.

További részletek az esemény Facebook-oldalán és a hivatalos oldalon.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás