promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hiába az UEFA botrányos döntése, a Budapest Honvéd nem hagyja annyiban az ügyet
Borítókép:  Goal.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az UEFA elutasította a Budapest Honvéd óvását a Craiova ellen történtek miatt. A magyar klub nem hagyja annyiban az ügyet, fellebbez.

[[adv]]

Botrány az Universitatea Craiova–Budapest Honvéd Európa-liga selejtező mérkőzésen. Írtuk meg korábban. A Romániában lejátszott találkozó hosszabbításának végén „könnyed” barátkozás történt. Kellemes fojtogatás, ütés, rúgás – szóval egy kissé elfajult házibuli.

Amikor már épp csillapodtak a kedélyek jött a kedves ráadás, egy hanggránát, ami a játékvezetőtől két méterrre robbant. Ápolás, tanakodás, majd 30 perc futballcsend. Végül megszületett ott helyben a döntés: lepereg az óra, jöhetnek a büntetők. A Budapest Honvéd pedig kiesett.

Természetesen a magyar klub óvást nyújtott be. Az UEFA azonban úgy döntött, hogy

„nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.”

A Budapest Honvéd ennek ellenére nem hagyja annyiban az ügyet. Mint azt a klub tulajdonosa, Mendelényi Dániel a Kossuth Rádióban elmondta, 

„ez az elutasítás kicsit arról szól, hogy nincs itt semmi látnivaló, menjünk már tovább, felejtsük el ezt az egészet.”

Egyúttal jelezte, terveznek további lépéseket az ügyben – írja a Rangadó. Sőt, az európai szövetség a magyar klub ellen folytat vizsgálatot, szurkolói állítólagos rasszista megnyilvánulásai miatt.

Az biztos, hogy a Craiova pénzbüntetéssel és stadionbezárással egyelőre megúszta a történteket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás