promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hamilton sehol, flúgos futam lett a Forma-1 Német Nagydíja
Borítókép:  Hamilton foghatta a fejét, annyi minden történt vele is a Forma-1 Német Nagydíján, ami flúgos futam lett (AFP)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vettel a 20. helyről tett nagy csodát, miközben a biztonsági autó ki-be járt a Forma-1 Német Nagydíján. Nem a német nyert, de nem is Hamilton, aki flúgos futamot élt meg, akárcsak a fél mezőny. 

 

[[adv]]

Immár itt van a nyakunkon a Magyar Nagydíj augusztus első hétvégéjén,

addig is feldobta viszont a Forma-1 rajongók nyarát a Német Nagydíj. A Hamilton uralta forró nyárba már a legutóbbi futam is hozott drámát, izgalmat, de mint kiderült, az csak szerény előjáték volt a mostanihoz képest. 

A szezonban másodszor győzött a holland Max Verstappen (Red Bull-Honda) a Német Nagydíjon, ebből is kiderül, hogy ezúttal nem Hamilton nyert, amihez pedig eléggé hozzászokhattunk.

Sebastian Vettel (Ferrari) úgy futott be mögötte másodikként, hogy a huszadik helyről rajtolt, de hol volt Hamilton? 

Ömlött az eső, Lewis Hamilton jól rajtolt, Max Verstappen katasztrofálisan, mindez nem ezt a végjátékot vetítette előre. A biztonsági autó viszont ki-be járt a pályán, volt dolga bőven, máskor a virtuális biztonsági autót kellett bevetni újra meg újra. Az is megtörtént, hogy Leclerc a Ferrari csapat hibája épphogy elkerült egy balesetet Grosjeannal egy kerékcsere után.

Vettel és a Ferrari ünnepelt a Forma-1 Német Nagydíján. Hamilton nem annyira (AFP/Sebastian Gollnow)

 

Hamilton a füvön át ment a bokszutcába, öt másodpercet kapott érte. Később keresztbecsúszott a pályán,

15. helyen is autózott, ebből 11. hely lett a végére.  Verstappen újraindítás után az élen hajtott, majd egy másik újraindítás után megint, végül nyert. Mindezek mellett Bottas a Mercedest, Leclerc a Ferrarit csapta a falhoz, sőt Sergio Pérez is megcsinálta ugyanezt, ő mindjárt az elején. Hülkenberg több mint 40 biztató kör után csúszott meg, őt is a fal állította meg.

Összesítésben Hamilton 39 ponttal vezet továbbra is Bottas előtt, minthogy most nem kapott egyikük sem pontot. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás