Futni bármikor, bárhol lehet, kortól, nemtől függetlenül. Ezt vallja az a 102 éves úriember is, aki fogta magát és odaállt, hogy 100 métert „sprinteljen”.
És akkor eldördül a startpisztoly. A 102 éves úriember lassan felemelkedik, majd féktelen száguldásba kezd. Látszik rajta, hogy mozdulatainak technikai kivitelezése hibátlan. Akaratban sincs hiány. Minden izma feszes, teste és szelleme eltökélt.
Száguld. Hogy egész pontosan fogalmazzunk. Száguld a saját tempójában úgy, ahogy más 102 évesen a kórház folyosóján rohanna egy-egy csinosabb nővér után.
Főhősünk azonban nem egy betegeknek fenntartott intézmény falai között szedi a lábát, hanem egy futópályán. Méghozzá 100 méteres síkfutás keretében. Minden egyes megtett méterét ováció kíséri – megérdemli.
Mikor áthalad a célvonalon, a nap és ereje már kezd eltűnni, de ez teljesen lényegtelen. A fontos az, hogy ott van, él, fut, rohan, mindezt 102 évesen.