promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gera Zoltán elhagyta a Ferencvárost
Borítókép:  Gera Zoltán. Forrás: AFP/Patricia De Melo Moreira
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A világ egyik legnagyobb futballhagyományaival rendelkező országának csapatát, Uruguayt látja vendégül november 15-én a magyar férfi labdarúgó-válogatott. A találkozó történelmi: az új Puskás Arénában, a 2020-as Eb egyik helyszínén fogadjuk a kétszeres világbajnokot! Ezen a találkozón vesz búcsút a szurkolóktól a 2018-ban visszavonult Gera Zoltán, aki júliustól átveszi az U21-es válogatott irányítását – írja a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

A világranglista 6. helyén tartózkodó uruguayi együttes, amelyben olyan sztárok is szerepelnek, mint Luis Suarez (FC Barcelona) vagy Edison Cavani (PSG) jelentős múlttal rendelkezik, hiszen 1930-ban és 1950-ben megnyerte a világbajnokságot, 1924-ben és 1928-ban pedig egymás után kétszer zsinórban lett olimpiai aranyérmes – olvasható a portálon.

A kétszeres vb-ezüstérmes, háromszoros olimpiai bajnok magyar válogatott számos emlékezetes összecsapást vívott dél-amerikai ellenfelekkel szemben, de hazai pályán mindössze egyetlen egyszer, 1962-ben játszott Uruguay ellen, és ez a találkozó volt a 101-szeres válogatott Bozsik József búcsúmérkőzése.

A november 15-én rendezendő összecsapás helyszíne a Népstadion helyén, és annak elemeit is felhasználva készülő új Puskás Aréna lesz, ezzel a találkozóval nyitja meg kapuit Európa, és a világ egyik legmodernebb, 68 ezer néző befogadására alkalmas létesítménye, amely a 2020-as Európa-bajnokság alkalmával négy találkozónak ad majd otthont.

Búcsú

Egyben búcsúmérkőzés is lesz az összecsapás. Tavaly Gera Zoltán, az elmúlt évek kiemelkedő hazai labdarúgója (97 mérkőzésen 26 gól) egy sérülést követően egyik napról a másikra volt kénytelen abbahagyni sikeres pályafutását. Ennek része volt magyar bajnoki címek és Magyar Kupa-sikerek mellett a 2011-es Európa Liga-döntő a Fulhammel, vagy a 2016-os Eb, amelyen a torna legszebb gólját szerezte a későbbi győztes Portugália ellen.

Gera Zoltántól klubja, a Ferencváros és az MLSZ ezen a találkozón a szurkolókkal közösen búcsúzik el. A szakember július elsejétől átveszi a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű Eb-re készülő U21-es válogatott vezetését. Ez a feladatkör nem ad lehetőséget arra, hogy folytassa munkáját a magyar bajnok együttesnél, így távozik a zöld-fehérek szakmai stábjából, és Marco Rossi mellett is kevesebb feladatnak tud eleget tenni.

 „Nagy megtiszteltetés, hogy a jövő szempontjából talán legizgalmasabb korosztállyal foglalkozhatok vezetőedzőként, és külön motiváció mindannyiunknak, hogy 2021-ben a szlovénokkal közösen mi rendezzük az első 16 csapatos Eb-t. Büszke vagyok a Ferencvárosnál végzett munkámra, és nagyon fájó szívvel távozom. Mint elmondtam a klub vezetőinek is, nagyon hálás vagyok a lehetőségért, amit kaptam, és örülök neki, hogy együtt ünnepelhettük a klub 30. bajnoki címét.”

Gera Zoltán Marco Rossi munkáját a jövőben is segíti pályaedzőként, amíg a versenynaptár erre lehetőséget ad, de fő feladata az U21-es csapat felkészítése.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás