promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Real Madrid leigazolta a kevésbé harapós Suarezt
Borítókép:  BEN STANSALL / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Immár hivatalos, hogy a Real Madrid hat éves szerződést kötött a 21 éves támadóval, Luka Joviccsal. A játékosért a hírek szerint 50 millió fontot fizetett a madridi klub.

Hetek óta tartó pletykacunami végére tett pontot azzal a Real Madrid, hogy hivatalosan is bejelentette, a jövő egyik nagy ígérete, Luka Jovic Madridba teszi át székhelyét. A szerb játékos – aki hat éves szerződést kötött új klubjával – a 2018/2019-es szezont (a Benficától kölcsönben) az Eintracht Frankfurt csapatában töltötte, ahol 48 mérkőzésen lépett pályára és 27 gólt szerzett. Az Európa-ligában pedig tíz gólnál állt meg, egyúttal bekerült a sorozat álomkeretébe.

A 21 éves támadót a szakértők a világ tíz legnagyobb tehetsége között tartják számon. A Marca cikkében arról ír, hogy a kontraktus létrejöttével teljesült Zidane egyik kérése, egyúttal egy olyan játékos érkezett a Realhoz, aki helyettesíteni, tehermentesíteni tudja majd Karim Benzemát.

Az ESPN szakírója, a német futballal foglalkozó Raphael Honigstein röviden kifejtette,

Jovicban megvan a természetes ösztön, tudja hogyan kell mozogni a tizenhatoson belül, a befejezéseknél nyugodt és precíz. Kitartó játékos, egyúttal leköti a védők figyelmét és képes arra, hogy társai számára helyzetet teremtsen.

Az ESPN megjegyzi, azért tették fel Luka Jovicot a legnagyobb 21 éven aluli tehetségeket bemutató listájukra,

mert ő a szerb Luis Suarez, kevesebb harapással.

A hírek szerint a Real Madrid 50 millió fontot fizetett a játékosért.

Egy kis ízelítő Jovic tudásából:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás