promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem akárhogy ünnepli klubtörténeti bajnoki címét a Fradi
Borítókép:  Mudra László/Origo
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Május 19-én, az OTP Bank Liga utolsó fordulójának napján a Budapest Parkban ünnepli a bajnoki címet a Ferencváros labdarúgócsapata. Az eseményen ott lesznek a közelmúlt sztárjai, de egyéb exkluzív tartalommal is készülnek.

Ugyan még hátra van három a forduló az OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjából, de már biztos, hogy a Ferencváros nyerte az idei sorozatot, azzal, hogy az előző fordulóban a MOL Vidi FC nem tudott győzni a Puskás Akadémia ellen. De a legnagyobb lépést a Fradi a legnagyobb riválisa ellen aratott 4-1-es sikerrel tette meg.

A 120 éves ferencvárosi egyesület labdarúgói a klub történetének 30. bajnoki aranyérmét nyerte, ezt pedig kellőképpen meg is ünnepli. Mint azt Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója - az MTI tudósítása szerint - bejelentette, május 19-én, az OTP Bank Liga utolsó fordulójának napján a Budapest Parkban ünnepli a bajnoki címet a csapat.

A 33. fordulóban a Ferencváros Felcsúton, a Puskás Akadémiánál vendégeskedik 17 órától, de a Fradi-fiesztán már 16 órától várják a szurkolókat. „Az aranyérmek átvételére is a Budapest Parkban kerül sor, hogy a szurkolókkal együtt ünnepeljen a csapat" - mondta Orosz Pál.

69595

Hozzátette: a felcsúti mérkőzésre a szezon emlékezetes pillanatait felidéző felvételekkel, a közelmúlt sztárjainak bevonásával és egyéb exkluzív tartalmakkal hangolnak. A közös meccsnézés és az ünneplés után 22 órától dj-k szórakoztatják az érdeklődőket az ingyenes rendezvényen, amelyre Fradi-kártyával és fényképes igazolvánnyal lehet belépni, a 18 éven aluliak viszont csak felnőtt kísérettel vehetnek részt rajta. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás