promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Amikor a foci ultrák halat fognak a stadionban
Borítókép:  A pecázás helyszíne, a Mapei Stadion, s a modenai vendégszektor (Fotó: Facebook/Ultras)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vasárnap a Reggina–Modena mérkőzésen olyan dolog történt, melyet én futball meccsen még nem láttam, pedig voltam már egy pár stadionban. A vendég drukkerek picit unatkoztak a derbi alatt, s úgy gondolták, meg kéne próbálkozni egy kis pecázással a vízzel teli szurkolói árokban, hátha lesz kapás. Lett.

Az egykor szebb napokat látott Reggiana ma az olasz negyedosztályban vergődik, vasárnap a húsz kilométerre lévő Modena csapatát, nagy riválisát fogadta. Mondanám, hogy nézzétek meg az összefoglalót, de nem akarom, hogy hamar elkattintsatok innen. Legyen elég annyi, hogy ordító helyzetből sem volt sokkal több, mint gólból, a meccs vége pedig 0-0 lett.

A szakmai elemzés helyett most inkább arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy Olaszországban számos stadionban kiépítettek egy „szurkolói árkot”, mely a szektorok és a gyepszőnyeg között húzódik, és jó 3-4 méter mély. A milánói San Siróban láttam ilyet először. Arra szolgál, hogy a felhevült drukkernek ne szottyanjon kedve beugrani a pályára.

Az építők arra viszont talán álmukban sem gondoltak, hogy heves esőzés esetén az árok megtelik vízzel, az élelmes fanatikusok pedig egyszeri (vélhetően zászlórúdból készült) horgászbottal, pecázással múlatják az időt a vendégszektorban a rangadóra hangolva. Pedig pontosan így történt, a videót a Modena-ultrák tették fel Facebookra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás