promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ronaldo visszamegy Madridba, s örül, ha felfüggesztett börtönnel megússza
Borítókép:  Fotó: Youtube
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
2017 júniusa óta zajlik a per Madridban Cristiano Ronaldo ellen. A volt realos futballistát 14,7 millió eurós adócsalással vádolják – a személyéhez fűződő kereskedelmi jogokból befolyt összeg után „felejtett el adózni” –, s börtönbüntetés várna rá. Tavaly júliusban eldőlt, hogy a Juventusba távozott támadó megállapodott a spanyol adóhatósággal, és összesen 19 millió eurót fizet. Azért ennyit, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia: a vonatkozó spanyol szabályok szerint akár két évre is be kellene ülnie a hűvösre.

Jövő hét kedden zárul a szappanopera, a portugál csillagnak viszont mindenképp meg kell jelennie még egyszer a madridi ítélőszék előtt. Ronaldo hétfőn még mérkőzést játszik a Chievo ellen a Juvéban, s a meccs után rögvest utazik a spanyol fővárosba.

Szinte megtervezett filmjelenetként zajlik majd le a tárgyalás, ugyanis mindent lehet tudni előre. Az ügyészség a kiszivárgott hírek szerint 23 hónapos börtönbüntetést kér majd rá, ezt pedig nem úgy kerüli majd el, mint korábban az adófizetést, itt most csengetnie kell. Minden bizonnyal a fenti, közel 19 millió eurós összeget. Cserébe megkapja a felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítéletet, majd próbára bocsátják. Ugyancsak kiszivárgott infók szerint, melyek bizonyosan a labdarúgó ügyvédjének közeléből származnak, Ronaldo el fogja fogadni az ítéletet, nem lesz fellebbezés. A spanyol jogszabályok szerint, ha valakit két évnél kevesebb ideig tartó börtönnel sújtanak, de még nem volt ellene ítélet, annak felfüggeszthetik a büntetését.

Korábban egyébként a jelenleg is a Realban játszó Luka Modric és a volt Real-tréner José Mourinho is ugyanígy felfügesztett börtönt kapott adócsalásért, ahogy a barcás Lionel Messi is. 

A portugál futballistának nem ez az egyetlen, folyamatban lévő bírósági ügye. Egy Kathryn Mayorga nevű hölgy azzal vádolja, hogy 2009-ben, egy Las Vegas-i szállodában megerőszakolta Ronaldo. A nő azt állítja, hogy az eset után a focista ügyvédje egy szerződést íratott alá vele arról, hogy 375 ezer dollárért cserébe befogja a száját, s nem beszél a történtekről. A részletekről itt írtunk.

(Gaba)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás