promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vidi–Chelsea: részleges stadionbezárás jöhet a rasszizmus miatt
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyílt fegyelmi eljárás keretében vizsgálta a MOL Vidi FC–ChelseaEurópa-liga-mérkőzésen történteket – írja több nemzetközi sportportál, köztük a BBCA tavaly novemberi találkozón az 1300 angol szurkolók egy része a „yids”, azaz zsidó kifejezést skandálta sértegetve a londoni rivális Tottenham Hotspur csapatát, illetve a klub szurkolóit.

Természetesen a Chelsea közleményben határolódott el a történtektől, továbbá jelezte, elítéli az ilyen jellegű megnyilvánulást. Érdemes tudni, a Chelsea 2017-ben határozta el, hogy minden eddiginél keményebben megpróbál fellépni az antiszemita megnyilvánulások ellen a futballpályán és azon kívül. A klub tulajdonosa, Roman Abramovic zsidó származású, ez bizonyára közrejátszik a kampány meghirdetésében is. 

No meg az, hogy a Chelsea-drukkerek egy része rendszeresen rágyújt antiszemita rigmusokra. A dolog odáig fajult, hogy 2018 márciusában, egy meccs utáni sajtótájékoztatón a klub szóvivője felszólította a fanatikusokat, hogy álljanak le a gusztustalan énekekkel.  

A legutóbbi, Budapesten történt eset következménye, hogy az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága a szövetség 14. cikkelye alapján jár majd el, amely egyértelműen kimondja, hogy az aktuálisan vizsgált eset minimális következménye a részleges stadionbezárás. De, hogy pontosan hány európai kupamérkőzésre vonatkozik majd a szankció, a következő, február 28-i ülésen dől majd el.

(HZS)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás