promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
De Gea lehúzta a rólót, rangadót nyert a Manchester United
Borítókép:  reuters
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Amikor a Premier League 22. fordulójának rangadója úgy ér véget, hogy Ashley Young és Ander Herrera, a Manchester United játékosa öleli, csókolgatja saját kapusát, David de Geát, az úgy önnmagában elég közeli képet ad a végeredményről. Hogy pontosabban legyünk: az Ole-Gunnar Solskjær által néhány hete átvett csapat hatodik mérkőzését nyerte. S ezúttal nem alsóházi, esetleg középmezőnybeli csapatok ellen lett meg a három pont. Hanem az úgynevezett „top six” egyik tagja, a Tottenham Hotspur ellen.

Igaz, a nagy csókolgatások özönéből kiderül: David de Gea sokat hozzá tett a győzelem megszerzéséhez. Egész konkrétan a statisztikákkal foglalkozó Opta szerint a spanyol kapus 11 védést mutatott be. Amióta első osztályú csapat kapuját védi ez a legtöbb, figyelembe véve azt, hogy nem vették be a hálóját. A teljesség kedvéért, legtöbb alkalommal 2017. december 2-án védett, akkor az Arsenal ellen.

Íme a Tottenham-Manchester United képes rezüméje:
(HZS)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás