Sport & Szabadidő
Andy Murray sírva jelezte: teste nem bírja már a teniszt

Borítókép: Scott Barbour (Getty)
A háromszoros Grand Slam-győztes, kétszeres olimpiai bajnok teniszező Andy Murray már egy ideje alig hallat magáról. Nem véletlen, komoly fizikai problémákkal küzd. Erről beszélt az Australian Open előtt tarott sajtótájékoztatóján – írja a BBC.
A korábbi világelső az előző év januárjában jobb oldali csípőműtétje volt, s 2018 júniusában tért vissza a pályára, de azóta mindössze tizennégy mérkőzést játszott, majd szeptemberben elkezdett rehabiltációt végezni.
(HZS)
Nem hiszem, hogy képes lennék a fájdalommal még négy vagy öt hónapot teniszezni. El akarok jutni a wimbledoni tornára, de nem vagyok benne biztos, hogy képes vagyok rá– fogalmazott könnyek között Andy Murray.
A korábbi világelső az előző év januárjában jobb oldali csípőműtétje volt, s 2018 júniusában tért vissza a pályára, de azóta mindössze tizennégy mérkőzést játszott, majd szeptemberben elkezdett rehabiltációt végezni.
Nem érzem jól magam, immár húsz hónapja vannak fájdalmaim. Mindent megtettem a gyógyulásért, de úgy tűnik ez nem volt elég– tette hozzá. Murray a következő héten az Australian Open első fordulójában a spanyol Roberto Bautista Aguttal találkozik majd.
(HZS)
