promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Böde Dániel csak kislánya születése után állna légiósnak
Borítókép:  Illyés Tibor, MTI
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A szerkesztőségben az utóbbi időben számtalan alkalommal szóba került Böde Dániel, s az, hogy vajon a Ferencváros csatára alkalmas lenne-e a légióséletre. Szinte mindannyiszor arra jutottunk, hogy a válogatott támadó jobban szereti a magyar közeget, s ezért inkább marad itthon. Ezt a feltevésünket alátámasztja, hogy eddig még egyszer sem próbálkozott külföldön, pedig már 32 éves. Ráadásul ő maga is rengetegszer elismerte, hogy igazán jól Madocsán érzi magát, ahol felnőtt. Ő a helyi csapat edzője, s hétvégente rendszeresen siet haza földijeihez a Fradi meccsei után.

A Blikknek viszont most Böde megpendítette, amiről a nyilvánosság előtt eddig még talán soha nem beszélt: készen állna külföldre igazolni.
Madocsán építkeztem, mindig is ott volt az otthonom. Ha úgy adódna, természetesen elfogadnék egy külföldi ajánlatot. Lefociznám, amit le kell, és jönnék haza a családhoz.
Benne van a pakliban tehát, hogy a Böde-család egy időre elköltözik Magyarországról, sőt a futballista menedzsere minden bizonnyal épp ezen dolgozik. 2012-ben, mielőtt Paksról a Ferencvároshoz igazolt, próbajátékon is járt külföldön, menedzsere, Stijacic Radovan az NSO-nak elmondta, Ukrajnából, Oroszországból, Ázsiából és Nyugat-Európából is érdeklődtek iránta.

Erről most nem hallani pletykákat, viszont Bödét a Ferencváros kitette a keretéből azok után, hogy a Mezőkövesd elleni hazai mérkőzésen szitkozódva hagyta el a pályát, s a földhöz vágta a kabátját a kispadnál.

Azon akadt fenn, hogy a csapatot augusztusban átvevő Szerhij Rebrov ritkán ad neki lehetőséget a kezdőcsapatban. A hírek szerint nem ez volt az első alkalom, amikor összetűzésbe kerültek, s az ukrán nem biztos, hogy ezek után meg akarja tartani a futballistát. Bár Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója azt mondta, a januári felkészülést már a csapattal kezdheti Böde, nagy a valószínűsége, hogy nem a fővárosban folytatja.

Böde Dánielnek két gyermeke van, de feleségével a két fiú mellé egy kislányt is szerettek volna, így ennek megfelelő étrendet tartott a csatár. Tavasszal érkezik a hatáves Dániel és a hároméves Gergő testvére, Léna, s a labdarúgó a Blikknek már arról beszélt, hogy mi a menetrend, ha sikerül légiósnak állnia.
Ha ez a közeljövőben megvalósulna, akkor megvárnánk az áprilisra kiírt szülést, és hogy Danus kijárja az első osztályt, júliusban pedig jönne utánam a család.
Kíváncsian várjuk a téli átigazolási időszak fejleményeit.
(Gaba)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás