Sport & Szabadidő
Fury és Wilder már a sajtótájékoztatón majdnem összeverte egymást

Borítókép: Fotó: talksport.com
Ahogy közeledik a vasárnapi Tyson Fury–Deontay Wilder nehézsúlyú összecsapás, úgy kezd egyre feszültebbé válni a viszony (persze vélhetőleg csak a felszínen) a két bokszoló között. Az utolsó, európai idő szerint csütörtök hajnalban, a Los Angeles-i Staples Centerben megtartott sajtótájékoztatón az ír és az amerikai ökölvívó előbb csak verbálisan kóstolgatta egymást, majd egy centiről üvöltöttek a másik arcába, végül kisebb lökdösőgés után arrébb kellett rángatni őket. Fury a pólójától is megszabadult, s úgy fenyegetőzött. Az ír kolosszus a BBC Sport újságírójának azt mondta, ez nem a közönségnek szóló előadás volt, a feszültség valóságos.
Fury úgy véli, Wilderről szombaton megtudja a világ, hogy bár címvédője a WBC nehézsúlyú övének, Tyson Fury őt is kiütötte. Nem tartja rossz embernek, pusztán úgy gondolja, hogy nem őszintének a reakcióit.
A magyar idő szerint vasárnap hajnali meccsen valószínűsíthető kiütés: Wilder 40 meccséből negyvenet nyert eddig, 39-szer KO-val. Fury 27/27-tel áll, 19-szer győzött kiütéssel.
(Gaba)
Deontay Wilder and Tyson Fury go at it on stage during their final press conference ? #WilderFury pic.twitter.com/NQg6rHzbV6
— BT Sport (@btsport) 2018. november 28.
Azért vettem le a pólómat, hogy rájuk ijesszek. Sokan azt hiszik, a rivalizáslásunk álságos, de higgyék el, most is majdnem verekedés lett a vége. Wilder úgy gondolta, arcon kell köpnie engem, ordibálnia kell velem. Látszik, hogy komoly nyomás alatt áll.
RT if you think this man will become the WBC World Heavyweight Champion on Saturday night and beat 40-0 Deontay Wilder! ?
Let’s get behind @Tyson_Fury!!! ?? #WilderFury pic.twitter.com/T1zNUkJvoR
— Frank Warren (@frankwarren_tv) 2018. november 28.
Fury úgy véli, Wilderről szombaton megtudja a világ, hogy bár címvédője a WBC nehézsúlyú övének, Tyson Fury őt is kiütötte. Nem tartja rossz embernek, pusztán úgy gondolja, hogy nem őszintének a reakcióit.
Soha nem találkozott még olyan eltökélt és erős ellenféllel, mint én. Régóta csinálom ezt, tudom, milyen az, amikor valaki fél. Rajta is ezt láttam, meg van rettenve. Eljött az én időm, erre vártam egész karrierem során. Ő azt mondja, ki fog ütni, de nincs hozzá megfelelő magabiztossága. Én fogom kiütni őt– magyarázta a BBC-nek Wilder a sajtótájékoztató után.
A magyar idő szerint vasárnap hajnali meccsen valószínűsíthető kiütés: Wilder 40 meccséből negyvenet nyert eddig, 39-szer KO-val. Fury 27/27-tel áll, 19-szer győzött kiütéssel.
(Gaba)
