A magyar labdarúgó-válogatott utolsó két találkozójára készült a Nemzetek Ligájában Észtország és Finnország ellen. A találkozókra készülvén egy igen speciális rekordot állított fel Marco Rossi által behívott keret:
öt nap alatt ugyanis hat sérültje lett a csapatnak.
Ennek tudatában első ránézésre a pályára felküldött tizenegy meglepőnek tűnt. Hiszen eképp még nem állt fel a magyar válogatott: Dibusz – Baráth, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Nagy D., Kalmár, Kovács – Szalai. Aztán, amint felharsant a kezdő sípszó, mint őrült, ki letépte láncát úgy szaladt-rohant az összes meggypiros mezben játszó úriember.
S az a remek ember, ki mondjuk nem emlékszik, hogy mi történt Tallinban (
egy egészen parádés 3-3) könnyen mondhatta, na de hát kérem, mi jobbak vagyunk, mint „ezek az észtek”. Nem csoda, amit az a majd félház látott, bíztató volt: a fejekben és a lábakban a gyors, labdavesztés utáni visszatámadás, valamint a hatékony támadásbefejezés szerepelt.
Igaz, azt tegyük hozzá, hogy a mérkőzés első perceiben Dibusz akkora reflexsszel védett egy szöglet utáni fejest, hogy tán még mindig tapsolni kellene a bravúrt.
Ennél több helyzete azonban nem volt az ellenfélnek. Annál több a magyar csapatnak, amely úgy nyert Orbán és Szalai fejes góljaival 2-0-ra, hogy ha az akarás mellé még pontosság is társul, még boldogabb drukkerhad vonulhatott volna haza. Persze, ez a két gólos sikert is meg kell becsülni.
(HZS)