Három éve őrült meg az ország, s jutott ki a válogatott az Eb-re

Amíg élek, nem felejtem

– mondta napra pontosan három éve, 2015. 11. 15-én huszonhárom óra magasságában egy fiatal, húszas évei végén járó, kissé ittas állapotban lévú fiú, cimborájának a budapesti Groupama Arénánál. 

Valószínűleg az említett srácokon kívül több ezer ember fejében él élénken az a mérkőzés, amelyen a nemzeti tizenegy Priskin Tamás és Henriksen öngóljával, 2-1-re legyőzte Norvégiát. S ezzel kiharcolta, hogy 1972 után újra Európa-bajnokságon vehessen részt, méghozzá a 2016-os franciaországi tornán.


A történelminek tekinthető tett mögöttes tartalmát, azt, hogy valójában a kijutás pillanata mennyire volt egyszerre közeli, s mégis távoli a mérkőzés kommentátora, Hajdú. B. István foglalta össze, valahol a találkozó közepén, amikor a következőket mondta:

Kezdem azt hinni, hogy jók vagyunk.

Emellett persze nem szabad megfeledkezni Böde Dániel elhíresült dzsúdó-mozdulatáról, amelyen még Bernd Storck is csak jót mosolygott, ahogy arról sem, hogy Dzsudzsák Balázs mennyire katartikus állapotban futballozta végig a kilencven percet.

Persze, valószínűleg mindenkinek el van téve a maga kis emlékezetébe egy-egy jelenet, pillanat, érzés, amelyet sose fog elfelejteni. Na, meg az a bizonyos nóta, amely végigkísérte a válogatottat Franciaországban: az éjjel soha nem érhet véget!