promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A magyar extrém sportoló elindult a jég világába
Borítókép:  Fotó: Facebook/Rakonoczay expedíciók
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Vannak emberek, akik képtelenek megelégedni a hétköznapi teljesítménnyel, léptékkel, s törekednek az emberfeletti vállalások felé. Ilyen Rakonczay Gábor is, aki 2012-ben megdöntötte az Atlanti-óceán átevezésének világrekordját: saját bevallása szerint 61 nap alatt ért célba szólóban, külső segítség nélkül. Kétségek csupán azért merültek fel az expedíciót illetően, mert útközben elromlott a GPS. Rakonczay összesen már hatszor evezte át az Atlanti-óceánt, egy ízben volt feleségével kettesben. Födkerülő vitorlázással is próbálkozott 2013-14-ben. 

Az utóbbi időben más, jegesebb irányba fordult. Augusztus végén öt társával 26 nap alatt keresztülgyalogolt Grönlandon. A túra tulajdonképpen felkészülés volt, ugyanis azt tervezi, hogy egy valódi extrém túra során elsétál a Déli-sarkpontig. Némi belemlegítésképp október elején elment kicsit dideregni a Dachstein gleccserhez.

A 980 kilométeres távot 50 nap alatt szeretné teljesíteni sível, az expedíció november 20-án indul. Rakonczay vasárnap kelt útra a Liszt Ferenc reptérről.

Az expedíció szervezője az a Szalai Balázs, aki számtalan alkalommal indult már a Dakar ralin.

A Déli-sarkot a Roald Amundsen vezette kis norvég csapat hódította meg először 1911-ben. A magyarok közül Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina járt ott 2006-ban. Az első ember, aki egyedül érte el a déli pólust, a norvég Erling Kalle volt 1992-ben. A Déli-sark egyébként a Seven Summits-nak is célpontja: az extrém túrasorozat során a hét kontinens legmagasabb pontjára kell felkapaszkodni. A magyarok közül ez elsőként Németh Alexandrának sikerült idén – ő az Everestet hagyta a végére. Neszmélyi Emil a nyomába eredt, neki már csak az alaszkai Denali hiányzik, és a déli sarki 4809 méter magas Vinson Massif.  

Egy nagyszerű grafika némi adathalmazzal a Déli-sarkról:
antarktisz rakonczay

Az éves középhőmérséklet a Déli-sarkon közel mínusz 50 fok, ennek oka részben a kevés és gyenge napsütés, másfelől, az átlag 3000 méter körüli magasság, ilyen vastag ugyanis a jégtakaró a Déli-sarkon. A nyár itt novembertől januárig tart, ekkor a nap le sem nyugszik, s a középhőmérséklet mínusz 25-40 fok közé esik.

Mindent bele, Rakonczay Gábor!

(Gaba)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás