Viszlát német focicsoda: a 2014-es világbajnok a kiesés szélén

Lassan, de biztosan csúszik lefelé a lejtőn a német futballválogatott, sőt a keddi zakó után ez inkább már zuhanás.

Kedd este Párizsban a németek remek taktikával, száguldó kontrákkal, magabiztosan uralták az első félidőt, és Kroos tizenegyesével vezettek. A szünetben Deschamps rendezte a sorokat, elfojtotta a gyors német támadókra (Sané, Werner) épített kontralehetőségeket, a csapat pedig a nem épp fejelőkirályként számon tartott Griezmann csodás bólintásával egyenlített.

A németek alól kicsúszott a talaj, a hazaiak sokkal több veszélyes támadást vezettek, mint a vendégek, és a Matuidi fellökéséért könnyű síppal befújt tizenegyest ismét csak Griezmann vágta a kapuba.

A 2-1-es vereség egyrészt azt jelenti, hogy Joachim Löw csapata egyetlen ponttal utolsó a francia-holland duó mögött a Nemzetek Ligájának A divíziójában, és csak abban az esetben nem esik ki, ha péppé veri a hollandokat a záró fordulóban. Az is csak akkor érhet valamit, ha a hollandok nem verik meg előbb a franciákat hazai pályán.

Hol van már a 2014-es világbajnok nimbusza? Az embernek az az érzése, hogy kifordult a sarkából a világ: az akkor a brazilokat a vb-elődöntőben 7-1-gyel eltakarító, a döntőben az argentinokat verő németek szerepét most a franciák játsszák. Még egy teljesen átaludt félidő után is viszonylag könnyedén hozták a meccset – a négy évvel ezelőtti világbajnok ellen. Igaz, abból a csapatból már csak Neuer, Hummels és Kroos maradt hírmondónak. Thomas Müller a padon ült Párizsban, ahogy a brazíliai fináléban is padozó Draxler is. Hol van már Lahm, Schweinsteiger vagy épp Klose, az önmagát kitaszító Özilről nem is beszélve...Van helyettük Sane, Kimmich, Kehrer, Werner vagy épp Gnabry. Nem lebecsülve az új generáció képességeit, ez azért más kávéház.

Ezt Löw a saját bőrén tapasztalja: a szombati, amszterdami vereség (0-3) nem csak letaglózó volt, de nyilvánvalóvá tette, hogy miért kilincselt pár hete Londonban a szövetségi kapitány Mesut Özilnél az Arsenal edzőbázisán. A középpályás látni sem akarta Löwöt.

Gólképtelen csatárok, gyarapodó sérültek

A német csapatnál 2017 októberében, az Azerbajdzsán elleni 5-1-es győzelem után tört meg valami. Addig jó 14 hónapon át nem kaptak ki, 19 meccsen mindössze háromszor végeztek döntetlenre, a többi győzelem. Az azeri meccs óta, vagyis szinte napra pontosan egy év elteltével 13 meccsen 3 sikerük van, 4 döntetlenjük és hat vereségük. A nem épp világverő Ausztria és Dél-Korea is legyűrte például őket, utóbbi elleni vereséggel zuhantak ki az idei vb-ről – csoportutolsóként. Egy naptári éven belül a német válogatott még soha nem kapott ki hatszor, idén ez is bekövetkezett. 

A Gündogan-Özil-Khedira hármas nagyon hiányzik a centrumból, az amúgy jobbhátvéd Kimmich például egy ideje kényszerből játszik Kroos mellett belső vagy védekező középpályást. Csatárposzton is ínséges idők járnak: hiába próbálgatja Wernert, Reust, Uthot, Gnabryt, ha egy Peru elleni Brandt-találat az egyetlen gól, melyet csatár szerzett az elmúlt öt meccsen (a gólarány német szempontból 3-8). Götze, Reus, Boateng időről időre sérült. 

Mindezek után érdekes, hogy Löw iránt töretlen a bizalom. Főleg egy olyan embernek, mint én, aki ahhoz szokott, hogy klubedzőt, szövetségi kapitányt akár egyetlen rosszul sikerült meccs után is ki lehet rúgni. És akkor az alábbi nyilatkozatról ne is beszéljünk:

Mindenki látja, hogy az önbizalmunk eltűnőben van az elmúlt hónapokban. Irányt veszítettünk. Az utolsó tíz percben, ha 2-1-s vesztésre állsz, úgy kellene reagálni, hogy őrültként megy előre az ember. Túl gyakran ássuk meg a saját sírunkat.

A német szövetség a tükörsima vb-kiesés után rögvest 2022-ig hosszabbított a trénerrel, kvázi hálát mondva ezzel korábbi érdemeiért (vb-cím, vb-bronz, Eb-ezüst, Eb-bronz). Ez is egy módi.

(Gabay Balázs)