Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Külföldi szakember lett a Telekom Veszprém új edzője

Külföldi szakember lett a Telekom Veszprém új edzője

Sport & Szabadidő

Promotions - 2018.10.09. 11:30
Több mint egy hete, hogy a Telekom Veszprém csapatának vezetősége menesztette a svéd Ljubomir Vranjest, akit meg is tudtunk szólaltatni. Néhány nappal később a magyar kézilabda-válogatott éléről is eltávolították a szakembert. Ekkor már mi is jeleztük, hogy felmerült David Davis neve, mint lehetséges jelölt.

Közben arról azt a kérdést is boncolgattuk, amit még Vranjes hagyott ránk: „Miért cigiznek, piálnak kézilabdás példaképeink?

Szombaton Bresztben játszott Bajnokok Ligája-mérkőzést a csapat, ahol Gulyás István és Carlos Perez volt a szakmai munka felelőse. Idegtépő hajrát követően a magyar csapat egy góllal nyert, amit Gulyás úgy jellemzett, hogy „ez úgy kellett, mint falura a villany”.

Vasárnap az edző, és a csapat vezetője a Sport TV Harmadik félidejének volt a vendége, ahol elmondták, hogy 150-180 e-mailt kapott már a klub, és ezekben különböző országok szakemberei jeletkeznek arra, hogy átvegyék a csapat irányítását. A vezető azt leszögezte, hogy házon belül elfogadtak egy olyan szabályt, miszerint ezentúl bárki is irányítsa a Veszprémet, magyar, klubhoz kötődő edző kell, hogy legyen a segítője.

Hétfő este az SzPress tudatta, hogy David Davis Veszprémben van, és értesüléseik szerint kedden be is fogják mutatni, mint a csapat következő vezetőedzőjét.

Kedd délben pedig a hivatalos honlapon nyilvánosságra is hozták, hogy a spanyol szakember 1+1 éves szerződést kötött, a közleményt változtatás nélkül közüljük:
A mai napon hivatalossá vált, hogy David Davis veszi át a Telekom Veszprém csapatának vezetőedzői posztját. A 41 éves spanyol szakember 1+1 éves szerződést írt alá a Veszprém Handball Team Zrt.-vel. Munkáját Klubunk egykori kiváló játékosa, Carlos Perez fogja segíteni. A sportigazgató feladatok elvégzésével a klubvezetés Gulyás Istvánt bízta meg.
David Davis a BM Granollersben kezdte játékos pályafutását 1995-ben, majd a CB Naranco Oviedoba igazolt, amit az SD Tucro majd a BM Altea követett. A kiváló balszélső legsikeresebb évei 1999 és 2013 között voltak, amikor sorrendben a BM Valladolid, a Ciudad Real és az Atletico Madrid BM csapataiban játszott. Utóbbi három együttessel háromszor lett spanyol bajnok, ötször nyerte meg a Spanyol Kupát, háromszor a Spanyol Szuperkupát, valamint a Bajnokok Ligája trófeáját is begyűjtötte három alkalommal. Ezen felül nyert még EHF Kupát, EHF Szuperkupát és klubcsapatok világbajnokságát is. A spanyol válogatottal 2005-ben világbajnokságot, majd 2006-ban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, mielőtt 2008-ban olimpiai bronzérmet szerzett volna a pekingi olimpiai játékokon. Játékospályafutását az FC Portoban fejezte be 2013-ban.
Még ebben az évben elkezdte edzői karrierjét a HC Vardar kispadján másodedzőként, ahol 5 éven keresztül tevékenykedett Raúl González segítőjeként, és mellette a 2016-17-es idényben a ZRK Vardar női csapatának vezetőedzői posztját is betöltötte. Mindkét együttesnél minden évben macedón bajnok és kupagyőztes lett, a férfiakkal kétszer megnyerte a SEHA Ligát, 2017-ben pedig a Bajnokok Ligáját is. Ugyanebben az évben a női együttes élén a második helyen végzett a BL-ben. 2017-ben az orosz válogatott másodedzője lett, majd 2018 óta az egyiptomi férfi nemzeti csapat szövetségi kapitányi posztját tölti be.
Köszöntjük Davis mestert a Telekom Veszprém kötelékében, és sok sikert kívánunk neki csapatunk élén!
A Nemzeti Sport tudósítása szerint az új edző az alábbiakat mondta a sajtótájékoztatóján:
Jó napot kívánok, örülök, hogy itt lehetek (magyarul, majd angolul folytatta – szerk.). Kiváló keretet, azt is bátran mondhatom, hogy álomcsapatot vezethetek a mai naptól, és ez szerintem minden edző álma, egyben pedig hatalmas megtiszteltetés. Köszönöm a vezetők a bizalmát, amely ebben a klubban és ebben a városban hatalmas érték. Ezzel nekem élnem kell, és ehhez kérem a szurkolók és a média támogatását is.
A legfontosabb, hogy közös erőfeszítésünk eredményeként, valamint segítőm, Pérez Carlos segítségével, nagyszerű csapatunkat visszavezessem a sikerek útjára. Ez bajnoki címet, Magyar Kupa-győzelmet és BL négyes döntőbe jutást jelent. Az első közös lépést a BL-ben szombaton, Montpellier-ben tehetjük meg. A felkészülésre négy napunk maradt, de ez nem baj, ennyi idő alatt kell összeszedni magunkat, hogy a saját csarnokában legyőzhessük a BL-címvédőt. Új csapatomból Sterbik Árpádot és Nagy Lászlót ismerem a legjobban mind a pályáról, mind a magánéletben, de persze a többiekről is nagyon sokat tudok, őket is ismerem. Az egyiptomi válogatott szövetségi kapitányaként is tovább dolgozom, ez a kettősség nekem nem szokatlan, gond nélkül meg tudom oldani. Veszprémről még annyit, hogy minden kezdet nehéz, de ebben a klubban minden adva van a jó eredmények eléréséhez.
(TK)

Borítókép: Vörös Dávid, Telekom Veszprém

Legolvasottabb hírek

Vissza a főoldalra.
Megvan, hogy ki lesz Stallone ádáz ellenfele a Rambo 5-ben
Megvan, hogy ki lesz Stallone ádáz ellenfele a Rambo 5-ben