Sport & Szabadidő
McGregor megmutatta monokliját, és üzent Nurmagomedovnak

Borítókép: Instagram
Portálunk is beszámolt arról, hogy botrányos körülmények között ért véget az ír Conor McGregor és az orosz Khabib Nurmagomedov meccse a 229. UFC-gálán Las Vegasban.
Az ír bunyós tavasz óta szította a tüzet, amit az UFC vezetése látványosan megtűrt, majd a találkozót megelőző hivatalos mérlegelésen majdnem egymásnak estek a felek. Az összecsapás végül is egyoldalú küzdelmet hozott: McGregor nem tudott mit kezdeni az orosz földharcos taktikájával, a negyedik menetben feladta a mérkőzést, és ekkor világbajnoknak volt tekinthető Nurmagomedov.
A keleti medve azonban nem hagyta annyiban dolgot, és kiugrott a ketrecből, majd a McGregor-stáb tagjai közé vetette magát, és ütött, akit ért. Nurmagomedov csapata pedig az éppen feltápászkodó McGregornak esett neki. Hosszú percek teltek el, mire lecsillapodtak a kedélyek – sajtóértesülések szerint három embert le is tartóztattak. A hivatalos díjátadó ceremóniát nem is tartották meg.
Bár a találkozót követően Nurmagomedovnak még Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke is gratulált, az UFC első embere, Dana White arról beszélt, hogy szerinte gusztustalan, ami történt, és utalt rá, hogy az orosztól elvehetik a vb-címet.
Pár órával ezelőtt Conor McGregor egy képet osztott meg magáról az Instagramon, amin tökéletesen látható a bal szeme alatt a monokli. A fotó mellé írt szövegében üzent Khabib Nurmagomedovnak:
Arról már korábban beszélt az ír, hogy mindenképpen akar egy visszavágót. Nagy kérdés, hogy mit szól ehhez az orosz, de legfőképp, hogyan vélekedik erről az UFC?
(TK)

Chaos #ufc299 pic.twitter.com/m2pOSWEIZD
— Vliegende Keeper (@VliegendeKeeper) 2018. október 7.
Bár a találkozót követően Nurmagomedovnak még Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke is gratulált, az UFC első embere, Dana White arról beszélt, hogy szerinte gusztustalan, ami történt, és utalt rá, hogy az orosztól elvehetik a vb-címet.
And even closer to the action outside the cage. No clue who the guy is with the bleached hair that Khabib attacks. pic.twitter.com/RHmmaw6sHm
— Busted Coverage (@bustedcoverage) 2018. október 7.
Pár órával ezelőtt Conor McGregor egy képet osztott meg magáról az Instagramon, amin tökéletesen látható a bal szeme alatt a monokli. A fotó mellé írt szövegében üzent Khabib Nurmagomedovnak:
Elvesztettük a meccset, de megnyertük a csatát. A háború folytatódik.