promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Bűzbombát rejtettek el az öltözőnkben”
Borítókép:  Forrás: hentbolhaber.net
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A norvég ÖIF Arendal a török Selka Eskisehirrel játszott a hétvégén a Challenge-kupában. Megmondom őszintén, aktív kézilabda kedvelőként sem biztos, hogy beleástam volna magam a harmadik számú nemzetközi kézis kupasorozat meccsének statisztikájába, s bőszen kerestem volna az összecsapás összefoglalóját, de az Index kiszúrt egy cikket a norvég csapat honlapján.

Ennek lényege, hogy a norvégok fel vannak háborodva a törökök csalafintaságán, és óvást nyújtanak be a nemzetközi szövetséghez.

Björn Gunnar Bruun Hansen, az Arendal első embere feldúltan nyilatkozott a 34-28-as vereség után.
1991 óta követem az európai kupasorozatokat, s mindvégig a fair playt tartottam szem előtt. 2018-ban eljutottunk oda, hogy a hazai csapat bűzbomát rejt el az öltözőnkben, ez pedig távol áll a fair playtől, megmutatja, hogy a mi sportágunkban hogyan nem szabad viselkedni.
A kiszivárgott hírek szerint a norvégek minden bizonnyal a bemelegítés utáni utolsó taktikai értekezletre érkeztek az öltözőjükbe, amelyhez először nem találták a kulcsot a szervezők, majd oda belépve olyan büdöset éreztek a csapat tagjai, hogy többen majdnem elhányták magukat.

De nem csupán ezt kifogásolták az EHF-nél a vendégek. Állításuk szerint azokat a kapufákat, melyre a hazaiak támadtak, bezsírozták, hogy onnan ne kifelé, hanem befelé pattanjanak a labdák.
Olyannal már találkoztunk, amikor a lelátóról leköpdösték a játékosainkat, vagy pénzérmékkel dobálták. Ezt a szabotázs akciót viszont nem lehetett volna végrehajtani a rendezők aktív részvétel nélkül. Felháborító volt, ahogy az EHF helyi képviselői kezelték az ügyet. Remélhetőleg a szervezet vezetői, akik hétfőn kézhez kapják a jelentésünket a meccsről, a helyzet komolyságának megfelelően, a fair play szabályához méltón kezelik majd az ügyünket, hogy ilyen aljasság többé ne fordulhasson elő.
A visszavágó pénteken lesz, az Arendal elnöke arra ösztönzi a szurkolókat, mutassák meg, hogyan kell becsületesen drukkolva elbúcsúztatni a török ellenfelet a sorozattól.

(Gaba)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás