Miért cigiznek, piálnak kézilabdás példaképeink?

A magyar élsportból rendszeresen érkezik visszajelzés arról, hogy bizonyos játékosok képtelenek olyan életmódot folytatni, amely elengedhetetlen a csúcsteljesítmény eléréséhez. Éjszakázás, nem megfelelő táplálkozás, dohányzás stb. A veszprémi férfi kézisek háza tájáról már korábban is szivárogtak ki olyan pletykák, miszerint egyes játékosok túlzásba viszik az italozást, de egészen mostanáig ezek csak mendemondák voltak.

Az inforadio.hu kedden szemlézte az Aftonbladet svéd lap szeptember elején készített cikkét. Ebben Ljubomir Vranjes, a Telekom Veszprém hétfőn elbocsátott svéd edzője nyilatkozott azokról a változtatásokról, melykről az érkezése óta eltelt egy évben döntött a klubnál. Ezek egyike a játékosok alkoholfogyasztási szokásait érintette.

Addig az edzésen kívüli időtöltést senki sem ellenőrizte, s a játékosok 90 százaléka nem figyelt oda a megfelelő életmódra. Elég nagy változásokat határoztunk el, kemények voltunk velük. Nem ihattak annyi alkoholt, a meccsek előtti napon például egyáltalán nem.

Vranjes szavai elgondolkodtatóak: a világ jelenleg második legnagyobb költségvetésű kézilabda csapatánál ezek szerint a játékosok döntő többsége úgy gondolja, megengedheti magának, hogy italozzon fontos mérkőzések előtt. Ez nem sportszerűtlenség, egyszerűen csak távol áll a profi sport ideájától, a professzionális sportolói gondolkodástól. Lehet persze mondani, hogy ez addig nem zavarta az embereket, a médiát, amíg jöttek a bajnoki címek, a Bajnokok Ligája-bronz és ezüstérmek, de e mögé nem érdemes bújni. Ez a hozzáállás az elért eredményektől függetlenül ezen a szinten nem lehet példa a kicsik számára.

(Ha már a rossz példát említettük: a jelenkori európai fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól a Telegraph közölte a napokban a WHO 2002 és 2014 közötti kutatását, mely azt mutatta, hogy 15 éves korig a kontinensen a magyar fiúk rúgnak be a legtöbbször. A magyar lányok „bronzérmesek” lettek nemi bontásban.) 

Persze ne gondoljuk, hogy nemzetközi vízekre evezve a különböző sportágak csillagai ne dorbézolnának rendre meccs előtt vagy után, esetleg edzőtábor közben. Elég, ha csak a brazil vagy brit futballsztárok – Ronaldinho, Adriano, Paul Gascoigne – éjszakázásaira, ital- és drogfogyasztási szokásaira gondolunk. A profi sportolónak nem csupán arra kell figyelnie, hogy testét és lelkét tökéletes állapotba próbálja hozni a legfontosabb pillanatokra, hanem arra is, hogy milyen példát állít magatartásával, szemléletével, életvitelével a kicsik számára, akiknek a szemében ő bálvány.

„Nem tilthatom meg nekik a dohányzást”

A magyar sportélet, elsősorban a futball az elmúlt évtizedekben tele volt azokkal a sztorikkal, hogy ki hány pohár kisfröccsöt tudott meginni meccsek előtt, után. Töröcsik András, Urbán Flórián, Váczi Zoltán napokig mesélhetné a botrányosabbnál botrányosabb sztorijait, az általuk havonta elfogyasztott alkoholmennyiség mást egy év alatt kivégezne. A Ferencváros válogatott csatáráról, Böde Dánielről pedig csak sejtjük, hogy milyen fejmosást kapott eddigi edzőitől a Facebookon posztolt madocsai disznóvágós, pálinkázós, pörköltözős fotók láttán (a támadó Madocsáról származik – a szerk.).

De vissza a kézilabdához. Kim Rasmussen, a női kézilabda válogatott dán kapitánya tavaly júliusban adott interjút az nso.hunak, s a következőket mondta.

Meg is lepődtem rajta (hogy mennyit cigiznek a lányok). Pedig tudományos tény, hogy a cigaretta mennyit árt egy profi sportoló teljesítményének: tüdőkapacitás, pulzusszám... De nem tilthatom meg nekik a dohányzást, csak annyit tehetek, hogy próbálom velük megértetni, a saját pályafutásukat hátráltatják, mert egyszerűen nem lesznek annyira jó kézilabdázók, mint lehetnének. Akikkel fel akarjuk venni a versenyt, azok a szabadidejükben a konditerembe járnak. (…) Ha ott akarsz maradni az elitben, profi szemléletre és élsportolói testfelépítésre van szükség. Másképp nem megy.

A dán tréner nem tört ajtóstul a házba, egyszerűen csak elmagyarázta a női válogatott tagjainak, hogy ha folytatják azt az életformát, amit addig, vagyis rendszeresen chipset és zsíros ételeket esznek a saláta és a hal helyett, illetve ha cigivel vezetik le a feszültséget, nem fogja tudni kihozni belőlük, azt, ami egyébként bennük van. Ugyanaz a helyzet példakép-kérdésben itt is fennáll: a kocsijánál edzés után füstölő Tomori Zsuzsanna vagy Görbicz Anita hiába világklasszis, azt az üzenetet ordítja a fiatal kézis lányok felé, hogy csak nyugodtan, cigi mellett is lehetek válogatott szintű kézilabdázó, világsztár sportoló. Így épülnek be az egészségtelen szokások már kicsi kortól a sportolók életmódjába.

A szervezetük hozzászokott a cigihez, a válogatottban mindössze nyolc hetet tölt egy évben a játékos. Ha akkor tiltjuk a füstölést, abból csak negatív dolgok jöhetnek ki. Idegesebbek, stresszesebbek lesznek. Azért nem mindenki dohányzik a nemzeti együttesben, általában a csapat 10-20 százaléka

– immár Németh Andrást, a női válogatott egykori kapitányát idézzük.

Általánosítani talán nem érdemes ebből az edzői nyilatkozatból, de tény, hogy ha egy országban az élsportolóknál bevett szokás a cigarettázás, talán kevésbé sokkoló egy „támogató” nyilatkozat egy neves tréner szájából. Hiszen lehetséges, hogy már ő is egy cigizős közegben nevelkedett a pályán, öltözőben. A többszörös olimpiai bajnok vízilabdázóink közül szintén tudnánk példákat hozni az egészségtelen életmódú játékosokra, ilyen volt a rendszeresen dohányzó, háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter is.

Az orvostudomány abban egyelőre nem foglalt állást, hogy melyik sportágban kevésbé vagy inkább romboló hatású a cigarettázás, azt viszont minden orvos egyöntetűen állítja, hogy önmagában rontja a teljesítményt. Ugyanez igaz a mértéktelen alkoholfogyasztásra, a nehezebb ételek rendszeres fogyasztására, és arra, ha a sportoló nem figyel oda a kellő mennyiségű pihentető alvásra, utóbbiról itt írtunk korábban.

Intő jel, hogy a fenti tüneteket magyar kézilabda edző eddig nyíltan nem nevezte súlyos problémának, csak két északi mester, a svéd Ljubomir Vranjes és a dán Kim Rasmussen. Az illetékeseknek érdemes lenne meghallani az egyelőre halk, de egyre erősödő segélykiáltásukat.

(Gabay Balázs)