A csatár, aki kétszer is „meghalt” a pályán, ma Bosznia kedvence

Halottak vagyunk. Egyre csak ez járt a fejemben, ahogy ültem a kispadon. Aztán jött a 89. perc, 90. perc... halottak vagyunk

– így kezdi a Players Tribune-ben jegyzett cikkét Edin Dzeko, aki jelenleg a Roma csatára.

2012 májusában viszont még a Manchester City támadója volt, és a bajnokság utolsó fordulója vérfagyasztó izgalmakat tartogatott számára és csapata számára. A Queens Park Rangers-t látták vendégül hazai pályán, melynek kispadjára akkor még Buzsáky Ákos is odafért.

A City szerzett vezetést, de a QPR fordított (1-2). A padról időközben beszálló Dzeko és csapattársai csak győzelemre játszhattak, ugyanis a Sunderland–Manchester United 0-1-gyel ért véget, így a városi rivális három ponttal eléjük ugrott a tabellán. Ha a City nem fordít, az MU a bajnok, ha sikerül győznie, jobb gólkülönbséggel ők végeznek az élen.

Jött az ötperces hosszabbítás, melynek 2. percében Dzeko szögletből gólt fejelt. Három perc volt hátra, s egy gólra volt szükség. Egy felpasszolt labdát a szebb napokat látott Balotteli estében Kun Agüero elé kanalazott, az argentin eltolta a labdát egy védő mellett és nyolc méterről a rövid sarokba bombázott. Az Etihad Stadion falai megrepedtek, aki nem üvöltött önkívületben, az éppen sírt, vagy a kettőt váltogatta. A középkezdés után nem sokkal a játékvezető lefújta a meccset, 44 év után lett bajnok a Manchester City.

Ha a Playstationben a 91. percben 2-1-es vesztésre állsz, biztosan kikapsz. Bárki most azonnal kipróbálhatja, ez így van. Hogy mi hogy csináltuk, nem tudom. Valaki odafentről segített. Őrület volt. Az a meccs nekem annak a bizonyítéka volt, hogy sem a pályán, sem a civil életben nem adhatom fel soha. Ha feladod, halott vagy. Mi halottak voltunk, mégis feltámadtunk.

Utcai foci légiriadóra

A boszniai fővárosból, Szarajevóból származó Dzeko számára különleges élmény volt Angliában futballozni, mint mondja, ahonnan ő jön, óriási büszkeség, hogy valaki idáig tud jutni. Szerinte az akkori City-s csapattársak közül, csak a Balkánról származó, szerb Kolarov és a montenegrói Savic tudta még ezt átérezni, más nem.

Amikor az utcán fociztunk otthon gyerekként, állandóan abba kellett hagyni a játékot, mert megszólalt a légiriadó, mi meg futhattunk az óvóhelyre. Hatévesen pontosan értettem, mi történik, de izgatott a veszély. A szüleinket annál inkább, nélkülük mi nem lennénk sehol. Amikor véget ért a háború, Szarajevó nem volt többé város. Emlékszem, amikor apám vitt a helyi Zeljeznicar junior edzésére, két buszra és egy villamosra kellett átszállni, hogy eljussunk a pályáig, annyira szét volt bombázva a város. Egy középiskola udvarán volt az edzés, mert a klub stadionja elpusztult. Apám minden nap dolgozott, de arra ügyelt, hogy elvigyen edzésre, s a gyakorlás végén hozta mindig a banánt.

Dzeko a nagy álmára, az oly régóta várt békére is szeretettel gondolt vissza:

Mindenkinek van álma, nekem az volt, hogy a Zeljeznjicar felnőtt csapatában focizzak. De amikor zajlott az ország újjáépítése, ez még vágyálomnak tűnt. Akkor az volt a nagy szám, hogy életünkben először szirénák és veszély nélkül focizhattunk a szabadban. Aztán 17 éves koromban apámmal a bevásárlóközpontban voltunk, amikor csörgött a telefon, s szóltak, hogy másnaptól a felnőttekkel edzem. Apám csak hebegett: most akkor kikkel, hol? Fantasztikus volt, hogy ezt az élményt vele élhettem át, aki az első lépéstől segített a pályán.

Dzeko csehországi kitérővel került Wolfsburgba, és lett német elsőosztályú futballista. Majd megvette a Manchester City, mellyel bajnok lett, végül a Roma, ahol 2015 óta játszik. Az olasz főváros azonban több neki, mint munkahely, új otthonra lelt itt, annak ellenére, hogy megrögzött Milan-drukker.

Érdekes, hogy sok országban fociztam már, de egyedül Rómában érzem igazán otthon magam. Persze az első számú otthonom Bosznia-Hercegovina, a második azonban Róma. Itt nem terhelnek egyébb problémák, jól érzem magam, és boldog a családom is. Régóta szerettem volna Olaszországban játszani, a nyelvet is meg tudtam tanulni.

Egy meccs a gyerekeknek

Még csak négy éve játszik a Romában, de Dzekónak már több mint 100 meccse és több mint 50 gólja van a csapat színeiben. Azt mondja, hogy Angliában a sebesség dominált, míg Itáliában a taktika mindenek felett áll, emiatt ő is sokkal többet tanult a fociból itt. Aztán a tavaszi BL-menetelés során eljött a Barcelona elleni negyedddöntő:

Ennek a párharcnak a felvételét oda lehet majd adni a gyerekeknek, s azt lehet majd mondani: srácok, nézzétek meg a második meccset, megtanulhatjátok belőle, hogy sohasem szabad feladni. Az odavágón 4-1-re kikaptunk Barcelonában. Ugyanaz volt a helyzet, mint a QPR ellen, halottak voltunk a pályán. Aztán a visszavágón az örödik vagy a hatodik percben szerencsém volt, s rúgtam egy gólt. A közönség innentől óriási energiát adott. Aztán a második félidőben kaptunk egy tizenegyest (Dzeko harcolta ki – a szerk.) De Rossi olyan erővel lőtte, hogy a kapus nem tudta kifogni. A vérünk elkezdett forrni, úgy éreztük, ez még akár meg is lehet. Rohantunk, küzdöttünk, mint egy állat, a belünket kiköptük. Úgy üvöltöttünk, mint 2012-ben a Cityben: Gyerünk, gyerünk!!! És aztán a végén jött Manolasz, és befejelte a harmadikat. Hihetetlen volt... Halottak voltunk, de visszatértünk az életbe. Ezt Manchesterben, Rómában is meg lehet csinálni, sőt bárhol. Ilyen a futball.

Dzekónak 32 évesen már nincsenek gyerekkori vágyai, sokkal többé vált, mint amivé szeretett volna válni. Sztár lett Angliában, Olaszországban, a válogatottal pedig megjárta a 2014-es világbajnokságot. Szerinte az a szereplés alapvetően változtatta meg a bosnyákok futballhoz kapcsolódó szemléletét. Első válogatott fellépésén gólt szerzett a törökök ellen 2012-ben, 24 évesen megdöntötte a gólrekordot (22 találat) a nemzeti csapatban. Ma 50 gól felett tart, s több mesterhármast is lőtt már.

Szeretném még egyszer kivinni Boszniát egy világeseményre. A 2014-es vb-n annyira boldog voltam, hogy visszaadhattam egy kis örömet a hazámnak. Ott álltunk a Maracanában, s csak arra koncentráltunk, hogy Leo Messi nehogy betaláljon. (Betalált, kikaptak 2-1-e. A csoportban Iránt megverték – Dzeko gólt lőtt –, de mivel Nigériától is kikaptak, így kiestek – a szerk.) A vb után otthon valami megváltozott. Amikor kicsi voltam, Boszniában mindig más országok sztárjait dicsőítettük. Viszon,t ha most hazamegyek Szarajevóba, a fiatalok a bosnyák játékosokról beszélgetnek, például olyanokról, mint Miralem Pjanic, ami nagyon boldoggá tesz. Nekünk, a háború előtt született gyerekeknek egyszerű álmaink voltak. Csak békében akartunk focizni. Én most focizhatok, s megtaláltam a békémet. Ez az életem.

No, meg a foci mellett a tanulás: Dzeko a cseh és a bosnyák mellett beszél angolul, németül, olaszul, néhány hete pedig letette a BA-s diplomát a Szarajevói Egyetem sporttudományi szakán.

(Gabay Balázs)