promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Radikális lépésre szánta rá magát a szövetség Fucsovics-ügyben
Borítókép:  M1
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Mint azt talán többen tudják, az utóbbi hetekben igen feszült viszony alakult ki Fucsovics Márton és Babos Tímea, illetve a Magyar Tenisz Szövetség között. Arról, hogy pontosan mi és hogyan történt itt, itt és itt olvashat. Azóta persze történtek más események is. Hogy mást ne mondjuk még egy elnökségi tag lemondott.

Ennek apropóján az elmúlt évtizedek legnépesebb teniszközgyűlésén a klubok szinte egyhangúlag (164:1 arányban) a Szűcs Lajos elnök vezette szövetségi álláspont és program mögé sorakoztak fel,  így folytatódik az egyeztetés az elnök és Fucsovics Márton menedzsmentje között – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.

Ezután jön a döntő fordulat, miszerint Fucsovics Márton edzőjének, Sávolt Attilának felmondott a szövetség: „Tavaly október óta élt az a megállapodás, amit a Magyar Teniszszövetség a mai nappal felmond. A játékos a nyáron, hetekkel a US Open előtt, határozottan jelezte, hogy más alapokra akarja helyezni a menedzsmentje működtetését.”

A lap információ szerint az MTSZ levélben közölte az edzővel, hogy felmondja a megbízási szerződést:
miután az eddig az edzőjének utalt havi 6000 euró felhasználásáról a továb­biakban Fucsovics Márton rendelkezhet utólagos elszámolás formájában, a játékos döntheti el a jövőben, hogy a rendelkezésére álló keretből hogyan szeretne gazdálkodni, abból mennyit kíván adni az edzőjének.
Nagy kérdés, hogy mit lép erre Fucsovics Márton és csapata.

(TK)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás