Gusztustalan métely a magyar foci testén: a pénz visszaosztás

A magyar futballt többek között az a korrupciós háló bénítja meg évtizedek óta, melynek fonói (számtalan edző, játékos, menedzser) sötét módszerekkel dolgoznak nap mint nap, és tevékenységükkel csírájában fojtanak el bármilyen fejlődési kísérletet. Ilyen például amikor a szülők megkenik az edzőt, hogy ifjúsági korú gyermeküket rakja be a csapatba, bármily tehetségtelen is, de ugyanide tartozik a bundázás is. Fehér György újságíró a mifocink.com nevű oldalán egy ettől eltérő, de ugyanilyen gusztustalan, korrupt módszerről számolt be a minap.

Az újságíró huszonéves labdarúgókkal töltött együtt egy estét, egyikük jeles napját ünnepelték. A társaság egyik tagja, egy NB II-es játékos felháborító sztorit osztott meg:

Nézd, az a helyzet, hogy ma szinte bárki kaphat esély az NB I-ben. Lényegében csak rajta múlik, hogy él-e ezzel. Nem biztos, hogy csak tudás kell hozzá, sokkal inkább az, hogy a megfelelő embernek vissza kell adni a fizetésből. Saját példám: két évvel ezelőtt két NB I-es csapat is hívott. Az egyik budapesti, a másik kelet-magyarországi csapat volt. Mind a két helyen azonos feltételeket »támasztott« az edző. Kezdeményezi a szerződtetésem, sőt, egész normális fizetést is, ha annak 40 százalékát minden hónapban visszaadom neki.

Az asztaltársaságban ezután több játékos is előadta a saját sztoriját: a különbség csak a között volt, hogy valaki az edzőnek, más a sportigazgatónak kellett, hogy pénzt juttasson a fizetéséből. A folyamat lényege, hogy mindenki jól járjon: az edző/sportigazgató leigazoltatja a tulajdonossal a játékost, a labdarúgó pedig hálából ad neki a fizetéséből, miközben neki is megéri a dolog, hisz bár a kispadot kell koptatnia, ezt több ezer euróért teszi.

Sokan élnek a lehetősséggel, de meg kell nézni, mi lesz a sorsuk. Nem nehéz lekövetni, kik is ezek: csak meg kell nézni, hogy kik kerültek az NB II-ből az NB I-be az elmúlt években, illetve kik kerületek kiscsapatokból nagyobbakba úgy, hogy aztán szinte csak percekre léptek pályára

– folytatta a gondolatmenetet a fenti játékos, s nem állt meg.

Persze vannak kivételek, de ha megnézzük, akkor rájöhetünk: ha egy külföldi edző kerül valahova (magyar csapapthoz), ott gyorsan igazolnak néhány olyan játékost, aki az edző országából érkezik. Megnézhetjük például, hogy mennyi ügyetlen, másod-harmadosztályú német játékos játszott az elmúlt öt évben egy bizonyos csapatban. Persze, itt is »játszik« a visszaadó pénz.

Fehér egy ismerős menedzserrel is beszélgetett a fizetés visszaosztásról, s az azt mondta, a külföldre eladott magyar játékosok egy része is ezzel a „konstrukcióval” vág neki a kalandnak.

Mivel Fehér György nem említ sem csapatneveket, sem futballisták neveit, akár azt is rásüthetnénk a sztorijára, hogy hazugság az egész. De sajnos túl sok ilyen szomorú történet kering a magyar futballban. Legutóbb idén májusban egy diósgyőri szurkolói ankéton került szóba a pénz visszaosztás kérdése. Nem más, mint az első osztályú DVTK milliárdos tulajdonosa, Leisztinger Tamás beszélt a problémáról.

Amikor bekopognak hozzám a szakemberek és azzal traktálnak, hogy ezt és ezt a külföldi játékost most és azonnal le kell igazolni, mert ez a focista tuti, hogy fantasztikus teljesítménnyel rukkol elő, akkor már tudom, mi van a dolog mögött

– mondta a miskolci drukkerek körében az üzletember. Kifejtette, az a technika, hogy papíron akár 10 ezer eurót is megkeres a futballista, de mivel ennek nagy részét vissza kell adnia az edzőnek, a menedzsernek vagy a klubigazgatónak, így nála legfeljebb kétezer marad. A drukkerek persze megkérdezték tőle, nem zavarja-e, hogy hülyét csinálnak belőle, de a válasz csak annyi volt: Ez van!

Szavai arra utalnak, szinte mindegy, mit tesz ellene, valahogy úgyis megoldják a pénz visszacsorgatását az alkalmazottak. 

Nem Leisztinger az egyetlen, aki nyíltan mert beszélni a visszaosztós rendszerről. Tavaly Váczi Zoltánnal, a Vasas és Békéscsaba-drukkerek egykori nagy kedvencével beszélgettem a témáról. A támadó rövid ideig a Ferencvárosban is megfordult, s keserű szájízzel emlékezett vissza az ott tapasztaltakra.

Utáltam a Fradit, de profiként igent mondtam (az ajánlatukra), csak az érdekelt, hogy a pályán lehessek. Azonban a vezetőség behívatott, és mondták, hogy ha a fizetésemből leadok 100 ezret, akkor kezdő leszek, ha nem, ülök a padon. Nem vagyok madár, az utóbbit választottam.

A volt futballista különös figyelmet szentelt a „szerb vonalnak” is a magyar fociban.

Nyílt titok, ahol sok a szerb, ott a játékosok visszaosztanak a fizetésükből az edzőnek. Az egyik fővárosi klubban annak idején kilenc szerb légiós volt, ebből egy-kettő volt kezdő, a többi a padon csücsült. Megérte nekik, kaptak ötezer eurót, abból kétezret leadtak az edzőnek, aki odahozta őket, mindenki jól járt.

(Gabay Balázs)