promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fucsovics bravúr közelben járt Djokovic ellen
Borítókép:  Forrás: Twitter/USOpen
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Fucsovics Márton egyelőre csak edzésen találkozott Novak Djokovic tenyereseivel, kedden este a legendás Arthur Ashe Stadionban várt rá a világranglista hatodikja a US Open első fordulójában. Djokovic wimbledoni győzelemmel, a cincinnati mestertorna megnyerésével melegített, utóbbi helyszínen a döntőben Roger Federert múlta felül.

Fucsovics múlt heti Facebook-posztjáról több cikkünk is volt, a teniszező erőteljesen nekiment a szövetségnek, utóbb Babos Tímea, Temesvári Andrea és Markovits László is melléállt.

Djokovic rögtön egy brékkel nyitott, majd 3:0-ra elhúzott. 5:2-nél Fucsovics simán hozta a saját adogatását, de Djokovicsét nem tudta elvenni, így a szerbé lett az első játsma.

A második szettben bátran kezdett Fucsovics, hozta a saját adogatását, majd megizzasztotta a szerbet az övénél. A nyíregyházi teniszező magabiztos volt, már amennyire egy világklasszis ellen magabiztos lehet az ember. A fonák pörgetései a vonalon landoltak, sőt volt olyan pimasz rövidítése, melynek végén Djokovic hiába loholt, a hálóba trafált. 2-1-nél Fucsovics egy tökéletes ásszal zárta le a game-t. Aztán 2-2-nél Djokovicsnak halvány esélye nyílt a brékre, de Fucsovics hárított, és nagy összpontosítással hozta az adogatását. Djokovic iszonyatosan pipa lett a kihasználatlan lehetőség miatt, s ripityára törte az ütőjét, ami miatt figyelmeztetést kapott. Volt oka az elszabadult önkritikának: több ki nem kényszerített hibánál tartott ekkor, mint ellenfele (16-13).

A szerb sorra ütötte a széleseket, s Fucsovics kétszer is lehetőséget kapott, hogy elvegye a rivális adogatását. Djokovic kettős hibája után be is húzta játékot, és 4-2-re elhúzott.

40-15-nél lezárhatta volna a game-t a magyar játékos, de a kimerülni látszó Djokovic még visszakapaszkodott. Végül Fucsovics egy sarkoba eltett gyönyörű fonákkal egyetlen játékra került a szett megnyerésétől.

A 33 fokos meleg megviselte a szerbet, aki valamilyen pirulát is kapott a szünetben orvosaitól. Úgy reagált a helyzetre, ahogy a hozzá hasonló extraklasszisok szoktak, nullára hozta az adogatását... A meccs leghosszabb ütésváltását (19 ütés) megnyerte ugyan Fucsovics, de tapadt a szerb, egészen 40-30-ig. Djokovic szélesre ütött, így Fucsovics egy 6:3-as szettel válaszolt a 3:6-ra. Másfél órája játszottak ekkor.


A második játszma közepén tartottak, amikor egy pazar labdamenetet láthattunk, amelyet végül Djokovic nyert meg, azonban Fucsovics centikre volt attól, hogy övé legyen az év ütése:

Minden mutatóban felülmúlta ellenfelét Fucsovics a második szettben, kevesebb ki nem kényszerített hibát ütött, több nyerőt, az első és a második szerváit is nagyobb arányban hozta, mint Djokovic. A szerbnek egyre jobban hasogatott a térde, időnként odakapott, minden bizonnyal a gyógyszert is erre kapta. Wimbledonban volt olyan meccse, ahol ápolási szüntetet kellett kérnie, annyira fájt a bal térde.

Fucsovics amennyire tudta, kihasználta ezt az előnyt, s rögtön az első adogatásnál brék közelébe került, de a szerb őrületes szervákkal jött ki a csávából. Aztán ő brékelhetett volna, de Fucsovics mentette meg szerváját. Ekkor már volt Fucsovicsnak olyan tenyerese, amire el sem indult a lábát fájlaló szerb. Egyértelműen úgy tűnt, Fucsovics 2:1-nél lelki és fizikai fölénybe került. A szerb esélytelen széles ütésére is kikérte már ekkor a sólyomszemet, mindenbe próbált kapaszkodni, amibe tudott. Kicsit Fucsovics is „besegített” neki, két percen belül három labdát is a hálóba vert minden előzmény nélkül. Majd folytatódott a vesszőfutása, 4:4-nél utolérte őt a szerb. Ahogy Djokovicsnál hatni kezdett a fájdalomcsillapító, úgy kelt életre, Fucsovics pedig gödörbe került.

5:4-nál a játszmában maradásért kellett adogatnia, s hatalmasat küzdött a nyíregyházi teniszező. Ennek ellenére szettlabdához jutott ellenfele – Fucsovics rontott. Majd már-már kiegyenlített, de a magyar szélesre ütött, így Djokovicsé lett a harmadik játszma 6:4-gyel. A belgrádi csillag óriási üvöltéssel jelezte, hogy visszatért belé az élet. Fucsovicsnak jött jobban a 10 perces „ivószünet”.

Ám a pihenő sem segített rajta sokat, hozzá sem tudott szagolni Djokovic szervájához, a sajátját pedig elveszítette (0:2). Sorozatban hét game-t nyert Djokovic, elúszni látszott a mérkőzés Fucsovics Márton számára. Djokovic rendkívül sportszerűen játszott, többször is megtapsolta ellenfelét, amikor annak volt egy szép elütése. Ez azonban vajmi kevés gyógyírt jelentett Fucsovics lelkének, főleg 0:4-nél. 

Esélyes sem volt sajnos a végén, szétesett a játéka, stílszerűen egy rontott ütéssel búcsúzott az US Opentől. 

US Open, férfiak, 1. forduló: 
Novak Djokovic (szerb)–Fucsovics Márton (magyar)
6:3, 3:6, 6:4, 6:0

(Gabay Balázs)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás