promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nekiment a bírónak, a Kisvárda most felbontaná a szerződését
Borítókép:  Fotó: facebook.com/kisvardafc/
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Nem úgy sikerült a Kisvárda nemrég elkészült stadionjának avatója, mint azt a helyiek várták. Mert az csak egy tényező, hogy a Ferencváros ellen 2-0-ra kikapott az együttes, az már sokkal nagyobb probléma, hogy két hazai játékost is kiállított a mérkőzés játékvezetője, Pintér Csaba.

Anton Sindernek ráadásul igencsak elmentek otthonról. Ahogy a Fegyelmi Bizottság leírása taglalja, a játékos „egy sárga lapos figyelmeztetés után fenyegetően a játékvezető közvetlen közelébe lépett és a játékvezető arcába ordított, közben fejelő mozdulattal a játékvezető fejét el is találta”. Ezért egyébként négy hónapra eltiltotta a focistát a szövetség.

A másik piros lapos, Theodorosz Beriosz, aki nyújtott lábbal fejen talpalta ellenfelét, jobban járt, ő három mérkőzésig nem léphet pályára.

De maradva most Sindernél, a Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a klub honlapjának jelezte:
Nem maradt más, mint hogy Anton Sindert felmentettük a munkavégzés alól, hiszen a határozat alapján a szervezett edzésektől is eltiltották őt. Kezdeményezzük továbbá szerződésének egyoldalú felbontását.
(HZS)


Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás