promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rendezte sorait az Újpest-tábor, újra lesz szurkolás
Borítókép:  Forrás: Viola Fidelity Facebook-oldala
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Ahogy ebben a cikkben hosszasan írtunk róla, különböző múltbeli sérelmek miatt a Sevilla-elleni visszavágón elmaradt az első félidőben a szervezett szurkolás az újpesti szurkolók részéről. A kemény mag egy része leparancsolta az előénekest a kerítésről, aki a Viola Fidelity (VF), vagyis a legnagyobb ultracsoport tagja volt. A VF szolidaritásból ugyancsak kivonult a szektorból.

A múlt hétvégi, Kisvárda elleni bajnokin ugyancsak néma maradt a Megyeri úti, kapu mögötti lelátórész, meglehetősen hangulattalan volt az összecsapás emiatt. Úgy tűnt, hogy a Fidelity tartja a szavát, és ugyan kijárnak majd a meccsekre, de szervezett szurkolást nem fognak csinálni.

Egészen kedd estig tartott a némasági fogadalom: a VF Facebook-oldalán közölte, hogy leültek egymással az Újpest-tábor vezetői, és egyezségre jutottak.


Mindenki a másik kezébe csapott, így a Viola Fidelity visszatér, és az összes többi csoport támogatását élvezi majd.

A hétvégén a Mezőkövesdet fogadja az Újpest, immár hangorkántól kísérve.

(Gaba)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás