promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Két kiállítás, és két gól a Kisvárda–Ferencváros meccsen
Borítókép:  Czeglédi Zsolt, MTI
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kisvárda Master Good–Ferencváros

Telt ház, közel háromezer néző előtt kezdődött meg a kisvárdai stadionavató, melyet többek között pályaszentelés és a kezdőrúgásnál lánykérés előzött meg.



A Ferencváros fölényben futballozott az első félidőben, jóval többet kezdeményezett, mint ellenfele, komoly helyzeteket is kialakított, de ekkor még nem tudott előnybe kerülni. A 27. percben úgy tűnt, hogy Felipét, a hazaiak kapusát le kell cserélni, miután egy kivetődésnél csapattársa, Ene térddel eltalálta a fejét. A csapatorvos jelezte, hogy váltani kellene, de a brazil hálóőr ragaszkodott hozzá, hogy a pályán maradjon. Szüksége is volt rá együttesének, a folytatásban is több nagy védést mutatott be.

Bő tíz perccel a félidő vége előtt emberhátrányba került a Kisvárda, mert Sinder miután sárga lapot érően fellökte Leandrót, a játékvezető arcába üvöltött úgy, hogy a homlokát hozzá is érintette, amiért Pintér kiállította őt. Ennek ellenére éppen az utolsó percekben jutott el többször is az FTC kapujához a Kisvárda.

A második félidő elejét megnyomta az FTC, sorra vezette támadásait, ennek eredményeként Leandro csúsztatásával hamarosan összejött a vezető gól.


A létszámhátrányban lévő Kisvárda erejéből csak a rombolásra futotta, míg a később is aktívabb fővárosi csapat Lanzafame büntetőjével eldöntötte a három pont sorsát. A hajrára még tovább fogyatkozott a hazai együttes, Berioszt a 83. percben azonnal kiállította a játékvezető, amikor magasra emelt, nyújtott lábbal talppal a labdával együtt eltalálta Rodríguez fejét is.


Ezzel az éllovas vendég fővárosiak továbbra is százszázalékosak, míg az újonc kisvárdaiak – akik mintegy hatvan percet emberhátrányban, ebből tízet kettővel kevesebben játszottak –, a mezőnyben egyedüliként még mindig nem szereztek pontot és gólt sem.

A hazaiakat a távozott Kondás Elemér vezetőedző korábbi segítői, Erős Gábor és Kocsis János készítették fel a találkozóra, de ezután – a korábbi bejelentésnek megfelelően – Dajka László veszi át az irányítást.


Kisvárda Master GoodFerencváros 0-2 (0-0)
Kisvárda, 2850 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Leandro (55.), Lanzafame (75., 11-esből)
piros lap: Sinder (33.), Beriosz (83.)
sárga lap: Sinder (33.), Gosztonyi (43.), Vári (77.), illetve Heister (73.), Lanzafame (82.)

Kisvárda Master Good: Felipe – Ene, Parcvanija, Beriosz, Vári (Anderson, 78.) Lucas Hej, Karaszjuk (Sassá, 64.), Mitosevic, Gosztonyi (Horváth Z., 71.) Sinder

Ferencváros: Dibusz Lovrencsics, Botka, Blazic, Heister Gorriarán, Leandro (Rodríguez, 80.) Varga R. (Böde, a szünetben), Bőle (Spirovski, 73.), Petrjak Lanzafame

MTK Budapest–Diósgyőri VTK


Az első negyedórában Antal nagy védésen kívül semmi érdemleges nem történt, majd – bár aktívabb lett a vendégcsapat – Ramos ziccerénél ismét a diósgyőri kapus mutatott be bravúrt a 24. percben.

A folytatásban is az MTK játszott kapura veszélyesebben, a játékrész hajrájában Brkovic révén volt a miskolci csapatnak is egy ígéretes lehetősége.

A fordulást követően ugyan Antal ismét bravúrral hárított Lencse 15 méteres lövésénél, az 56. percben Ramos öt méteres fejesénél már ő is tehetetlen volt. Három perccel később Lencse duplázhatta volna meg a hazai előnyt, ám a támadó öt és fél méterről csúnyán kapu fölé lőtte a ziccerét.

Az utolsó fél órában is a fővárosiak játszottak jobban, és bár újabb nagy helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem, teljesen megérdemelten tartották otthon mindhárom bajnoki pontot.


A fővárosi együttes sikerével négy kör után három győzelemmel áll, a DVTK viszont továbbra is nyeretlen, és mindössze egy pontot szerzett. A miskolci csapatnak ez volt sorozatban a 12. idegenbeli bajnokija, amelyen nem tudott nyerni, ráadásul egymás után hetedik vereségét szenvedte el otthonától távol.

MTK Budapest–Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2178 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Ramos (56.)
sárga lap: Gengeliczki (30.), Kanta (84.), Torghelle (92.), illetve Eperjesi (6.), Vernes (90.)
 
MTK Budapest: Kicsak Ikenne-King (Katona, 75.), Gengeliczki, Szelin, Pintér Vass P. (Farkas II B., 67.), Bognár, Kanta Vass Á., Ramos, Lencse (Torghelle, 72.)

Diósgyőri VTK: Antal Eperjesi, Brkovic, Karan, Sesztakov Tajti, Tóth Ba., Hasani (Forgács, 71.) Bacsa, Joannidisz (Makrai, 67.), Vernes


Haladás–Puskás Akadémia


A Haladás kezdte jobban a nyeretlen csapatok csatáját, ugyanis Rabusic már az ötödik percben a bal kapufát találta el. Ezt követően magához tért a felcsúti együttes, amely veszélyesebb akciókat vezetett, az idő múlásával viszont csendes mezőnyjátékká szelídült az összecsapás.

A folytatás elején ismét a Haladás akarata érvényesült, egy ízben például Danilovicnak kellett nagyot védenie. A meddő mezőnyfölény végül eredményre vezetett, ugyanis a hazai csapat büntetőből vezetést szerzett. A Puskás Akadémia hátrányban sem tudott újítani, így a Haladás biztosan őrizte minimális előnyét, sőt, a hajrában egy újabb büntetőből meg is duplázta azt. Mint utóbb kiderült, szüksége is volt a második találatra idénybeli első győzelméhez, mivel a vendégek a hosszabbításban váratlanul szépítettek, de az egyenlítésre már nem maradt idejük.

A mérkőzés előtt még mindkét csapat nyeretlen volt ebben az idényben.

Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC 2-1 (0-0)
Szombathely, 3936 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Mészáros (67., 87., mindkettőt 11-esből), illetve Molnár G. (93.)
sárga lap: Diallo (42.), Zsidai (66.), Poór (84.), Heris (86.), Danilovic (87.)

Szombathelyi Haladás: Király G. – Schimmer, Benes, Kolcák (Tamás, 78.), Bosnjak Grumic, Jancsó (Halmosi, 60.) Mészáros K., Németh Má., Németh Mi. Rabusic (Bamgboye, 64.)

Puskás Akadémia FC: Danilovic Heris, Hegedűs L., Poór, Trajkovski (Bokros, 88.) Zsidai, Balogh B. (Arabuli, 78.) Kiss, Radó, Molnár G. Diallo (Knezevic, 43.)


A forduló pénteki meccsén a MOL Vidi FC döntetlent játszott a DVSC ellen.

Tabella20180811
A 3. fordulóban a MOL Vidi FC–Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-szereplése miatt későbbre halasztották.


(TK via MTI)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás