promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Véget ért az orosz csoda, a horvátok tovább álmodhatnak
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az első félidőben rögtön a kezdés után nagy iramú, lüktető volt a játék, amelyben a horvátok kezdeményeztek, míg az oroszok pár húzásból igyekeztek gyors kontrát vezetni.

A házigazdák a korábbi mérkőzéseikhez hasonlóan mezőnyben ezúttal is rengeteget dolgoztak, viszont most - ellentétben az Uruguay és a Spanyolország elleni találkozóval - a papíron sokkal erősebb rivális ellen is támadó szellemben kezdtek.

Az intenzív letámadó felfogásnak, valamint a vállalkozó kedvnek volt köszönhető, hogy Cserisev találatával vezetéshez jutottak az oroszok. A horvátokat megzavarta, hogy mezőnyfölényük ellenére hátrányba kerültek. Két védőjük kapott sárga lapot, pedig nyolc olyan játékosuk volt - négy a kezdőben -, akit sárga lapok miatti eltiltás fenyegetett a találkozó előtt.

A horvátok azonban így is nyugodtan mehettek pihenőre: Mandzukic helyzetfelismerése és Kramaric helyezkedése egyenlítést ért még a szünet előtt.

A második játékrész elején lassabb volt az iram, de a sportszerű játék, a magas színvonal és a horvát mezőnyfölény továbbra is megmaradt. Az oroszok ekkor behúzódtak a térfelükre, az ellenfélnek így több lehetősége és helyzete adódott, a legnagyobb a 60. percben, amikor Perisic 8 méterről a kapufát találta el, majd a labda elgurult keresztben a gólvonal előtt.

A 75. perc után az oroszok tízperces rohamra indultak, amelyben ismét nyílt volt a játék, de utána megint beszorultak. Viszont megőrizték a kapujukat az újabb góltól, és jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első félidejében a horvátok megszerezték a vezetést. Az együttes mezőnyfölényben játszott ugyan, de helyzetet nem tudott kialakítani, találatát szöglet előzte meg. A hátrányban lévő házigazda azonban meg tudott újulni, és egy szabadrúgás utáni fejessel egyenlített.

A nyolcaddöntőben az oroszok és a horvátok is 1-1-re végeztek - előbbiek a spanyolok, utóbbiak a dánok ellen -, és miután a ráadásban sem bírtak riválisaikkal, végül a tizenegyespárbaj hozta meg a döntést. Ezúttal is ez döntött, a horvátok javára.

Ide kattintva találja a torna teljes menetrendjét, valamint a mérkőzések eredményeit!

(TK via MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás