Mindkét csapatban több olyan játékos kapott bizalmat, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak. Mivel a továbbjutásuk már biztos volt, így egyáltalán nem diktáltak „gyilkos” tempót a futballisták, így helyzetből sem láthatott sokat a közönség.
Nem sokkal a fordulást követően Adnan Januzaj villant, és vezetéshez juttatta Belgiumot.
A mérkőzés legviccesebb jelentét is ekkor láthattuk: Michy Batshuayi az alábbi módon ünnepelte a találatot.
Ettől fogva az angolok próbáltak riválisuk fölé kerekedni, de játékukból hiányzott az átütő erő, s főként az első két mérkőzésen öt gólt szerző Harry Kane.
Eközben a Panama–Tunézia mérkőzésen az észak-afrikai együttes a kezdés után egyénileg és csapatként is felülmúlta ellenfelét, de hiába játszott mezőnyfölényben, a fegyelmezetten védekező panamai riválissal szemben helyzetig is ritkán jutott. A 33. percben meglepetésre mégis Panama szerzett vezetést, amihez kellett némi szerencse is.
A második félidő elején gyorsan egyenlített az afrikai csapat, Fahr al-Din Júszef a vb-k történetének 2500. találatát szerezte. A 66. percben Tunézia már meg is duplázta az előnyt, majd a folytatásban próbálta lassítani a játékot, húzni az időt.
Panama nem zuhant össze, nem adta fel, továbbra is támadásban maradt, de hiába adódott több lehetősége a gólszerzésre, nem tudott egyenlíteni, így pont nélkül búcsúzott a vb-től.
Tunézia legutóbb az 1978-as vb-n nyert mérkőzést – Mexikót győzte le 3-1-re –, azóta három vb-n (1998, 2002, 2006) zárt a csoportkörben egy-egy ponttal.
A nyolcaddöntőben Belgium hétfőn Japánnal, Anglia pedig kedden Kolumbiával találkozik.
A csoport végső sorrendje: 1. Belgium 2. Anglia 3. Tunézia 4. Panama
Ide kattintva találja a torna teljes menetrendjét, valamint a mérkőzések eredményeit!