promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Ferrari teljesen elvérzett Szingapúrban
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hetedik, és pályafutása 60. futamgyőzelme. Vettel egy baleset miatt már az első körben feladni kényszerült a versenyt.

Hamilton mögött Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája végzett a második, míg Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a harmadik helyen.

A verseny előtt megérkezett az eső a szingapúri pályára, így a Forma-1 történetében most először rendeztek esős éjszakai futamot.

A rajtot a negyedik kockából Kimi Räikkönen (Ferrari) kapta el a legjobban, és a belső íven próbálta megelőzni a harmadik pozícióból startoló Max Verstappent (Red Bull), aki mellett a külső íven a pole pozícióból induló Vettel igyekezett "bezárni az ajtót" és védeni a saját helyét. Räikkönen és Verstappen autóinak hátsó kerekei összeértek, a ferraris oldalról nekicsapódott Vettel autójának, de a négyszeres vb-győztes német tovább tudott hajtani. Räikkönen Ferrarija irányíthatatlanul csúszott végig a pálya szélén az első kanyarig, ahol telibe találta a forduló Verstappen Red Bullját, illetve Fernando Alonso McLarenjét. Räikkönen és Verstappen feladni kényszerült a futamot, Alonso tovább tudott hajtani, Vettel pedig néhány méterrel később a betonfalnak csapta amúgy is sérült Ferrariját, amelyről leszakadt az első légterelő, így a német pilóta gyakorlatilag azonnal kiállt a versenyből.


A biztonsági autó a roncsok és a pályára került törmelék eltakarításának idejére a pályára hajtott, s öt kör után engedte útjára a mezőnyt. A dobogós helyeken ekkor sorrendben Hamilton, Ricciardo és Nico Hülkenberg (Renault) száguldott, miközben Alonsónak műszaki probléma miatt szintén fel kellett adnia a viadalt.

A 11. körben újra "főszerephez jutott" a Safety Car, Danyiil Kvjat (Toro Rosso) ugyanis elmérte az egyik kanyar féktávját és belecsúszott a gumifalba.     A biztonsági autós fázisban Ricciardo és Hülkenberg is bejött a boxba kerékcserére, így amikor három kör után folytatódhatott a verseny, Hamilton, Ricciardo, Bottas volt az első három helyen haladók sorrendje.

Ricciardo és Bottas a 29. körben hajtottak a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért, a pálya ugyanis eddigre már szinte teljesen felszáradt. Hamilton egy körrel később kapott friss abroncsokat, s vissza is tért a vezető pozícióba.

A 38. körben Marcus Ericsson (Sauber) csapta falnak az autóját, ezért a futam során harmadszor hajtott a pályára a Safety Car. A biztonsági autó néhány körrel később útjára engedte a mezőnyt, de ekkor már nem a körök számában, hanem percekben kellett számolni a hátralévő versenytávot, mert csak így lehetett tartani a szabályokban foglalt kétórás időhatárt.

A hajrában már nem történt változás az élmezőnyben, így Hamilton jelentősen növelni tudta előnyét Vettellel szemben a vb-pontversenyben. A vb két hét múlva, Malajziában folytatódik. (MTI)

singa17f1
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás