promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Räikkönen nem tudta megtartani a helyét, Vettel nyert
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A futam előtt Indianapolisból a csapatrádión keresztül Fernando Alonso köszöntötte az őt helyettesítő Jenson Buttont. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta a legendás Indy 500-as versenyen áll rajthoz vasárnap, ezért vállalta a versenyhétvégét a tavaly visszavonult, vb-győztes brit, aki 306. futamát teljesítette. Alonso rászólt Buttonra, hogy vigyázzon a kocsira, mire ő tréfásan megjegyezte, hogy bele fog pisilni.

A rajtot jól kapták el az élen haladók, nem változott a sorrend, és baleset sem bonyolította a helyzetet. Fokozatosan távolodtak egymástól a versenyzők, az első körökben senki nem kereste igazán az előzési lehetőséget. Az élen autózók közül egyedül a hetedik helyről rajtolt Sergio Perez csúszott hátra bokszkiállás miatt, a gumicsere mellett új orrkúpot is kapott.

A negyedik helyen autózó Max Verstappen a 34. körben váltott új abroncsokra, Valtteri Bottas azonnal reagálva egy körrel később követte, és visszajött a harmadik pozícióba, holland riválisa elé. Ezzel beindultak a kerékcserék az élbolyban. A Ferrari két pilótája közül Sebastian Vettel később jött ki az addig az élen autózó Kimi Räikkönennél, és ez a németnek kedvezett, átvette a vezetést, és a folytatásban növelni is tudta a különbséget.

Egy meglazult csatornafedél okozott defekteket a verseny utolsó harmadának elején, ám az élmezőny állásába nem szólt bele, húsz körrel a leintés előtt Vettel, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Verstappen, Sainz, Hamilton, Grosjean volt az első nyolc sorrendje.

A hatvanadik körben az alagút bejárata előtt Button és Pascal Wehrlein ütköztek, utóbbi autója az oldalára borulva csúszott a falnak. Mindketten feladták a viadalt, jött a biztonsági autó, így többen is érkeztek a bokszba. A safety car bentléte alatt a másik Sauber, Marcus Ericsson is falnak ütközött, így mindössze 12 kör maradt a futamból az újraindítás után. Ekkor azonban már nem változott a sorrend az élen, így Vettel - Räikkönent és Ricciardót megelőzve - győzött.

Ezzel növelte előnyét a vb-pontversenyben legfőbb riválisa, a hetedikként célba érő brit Lewis Hamilton előtt.

A négyszeres világbajnok Vettel idénybeli harmadik diadalát aratta a szezonnyitó ausztrál, illetve a bahreini viadal után, és tovább folytatódott remek sorozata, hiszen még nem végzett a második helynél hátrébb idén. Monte-Carlóban 2011 után másodszor nyert.

A világbajnokság két hét múlva a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

Top 10 a verseny után:

pontmonacout
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás