promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az már biztos, hogy a Dortmund csapata volt a célpont
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A rendőrség egybehangzóan úgy gondolja, hogy a Borussia Dortmund csapata volt a robbantás célpontja. A robbantások kedd este negyed 8 körül történtek, miután a busz elindult a szállodától az AS Monaco elleni meccsre.

Sandra Lücke ügyész bejelentette, hogy a megtámadott busz közelében egy levelet találtak, amelyet szövege szerint az elkövető vagy elkövetők írtak, de az ügyész szerint a hitelességét ki kell vizsgálni. A jelentés szerint a levélben hivatkoznak a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett dzsihadista merényletre, és kiemelik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció tagjaként a német légierő - felderítő repüléseket végző - Tornado gépei részt vesznek muzulmánok meggyilkolásában.

Ezért sportolók és egyéb hírességek Németországban és más, az IÁ ellen "keresztes" háborút folytató országokban felkerültek az IÁ "halállistájára".

A Süddeutsche Zeitung című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk és a Westdeutscher Rundfunk azt hozta le, hogy a hatóságok fenntartással kezelik a levél állításait, nem zárják ki, hogy félrevezetést szolgáló hamis nyomról van szó.

A Bild közben azt írta, hogy házi készítésű pokolgépekről van szó, és valószínűleg a szálloda parkolója melletti sövényben rejtették el őket.

dorbum3

A buszon egyedül Marc Bartra sérült meg, akinél könnyebb sérülésre gyanakodtak, de mégis meg kellett műteni a kezét.
 
A merényletet elítélte a nemzetközi (FIFA) és az európai (UEFA) labdarúgó-szövetség is. Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke azt mondta, mind a Borussia Dortmund, mind az AS Monaco csapata példamutatóan reagált a támadásra, és mérkőzésük elhalasztása másnapra szintén jó döntés volt.

Közben a Dortmund szurkolók példátlan összefogást mutattak. Mivel sokan úgy tervezték, hogy a meccs után hazamennek a Monaco drukkerek közül, így nem maradt szállásuk. A sárgák szurkolói a #bedforawayfans hashtaggel akciót indítottak, hogy akinél van szabad hely, fogadjon be monacói szurkolókat. Ez a foci! (MTI; Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás