promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar képzőművész építi az Atlanta Falcons sólyomszobrát
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 13 méter magas és 21 méter széles műalkotás az idei Super Bowl-on drámai körülmények között vereséget szenvedett Atlanta új otthona, az 1,6 milliárd dollárból (468,3 milliárd forint) épülő Mercedes-Benz Stadion előtt áll majd. Ebben az arénában rendezik a 2019-es Super Bowlt, az NFL döntőjét. „Március 3-ra ér ki Atlantába a négy nagy konténer, amelybe becsomagoltuk a szobor darabjait. Akkorra utazunk ki mi is a csapatommal, hogy megkezdjük a két, két és fél hónapos összeszerelési munkát” – mondta el az MTI-nek Szőke Gábor Miklós.

A több ezer különböző lézervágott rozsdamentes acélelemből álló műalkotáson csak magyar szakemberek dolgoznak, mintegy 150-en. A sólyom karmai között egy bronz amerikaifutball labda lesz látható, az egész szobor pedig egy ötlépcsős beton emelvényen nyugszik majd. A lenti videóban grafikán szemléltetik majd, hogyan is néz ki ez az egész.

„A szobor súlyát nagyon körültekintően kellett megterveznünk, hiszen egy födémen fog állni, nem a földön, így nem léphettük túl az előre meghatározott 40 tonnás limitet” - mondta ennek kapcsán a képzőművész.

Szőke Gábor hozzátette, 2015 nyarán, számos nemzetközi sztárszobrász tervei közül esett a Falcons tulajdonosa, Arthur Blank választása az ő munkájára. Ezt követően kezdődhetett az előkészítés és a megvalósítás.

„Ugyan két éve szinte folyamatosan ezen a projekten dolgozunk a stábommal, de a munka java még csak most jön. Komoly logisztikai és szervezési feladatot igényel a teljes stáb kiutaztatása még akkor is, ha nem egyszerre lesz kint mindenki. Mindig azt a munkát élvezem a legjobban, amivel épp foglalkoznom, ez most sincs másként. Ezúttal a léptékekkel, a projekt nagyságával volt a legtöbb nehézségünk, de remélem, az avatási ünnepségre minden a helyére kerül” - mondta Szőke Gábor.

A szobor - melynek szállítása is különleges feltételeket igényel, mivel a madár testét alumínium-szálas, vákuumfóliás csomagolással kell védeni a tenger párás-sós levegőjétől - a tervek szerint külön avatóünnepséget kap Atlantában, várhatóan néhány héttel az aréna június végi átadása előtt. Szőke Gábor Miklós - számos más műalkotás mellett - tervezte a Groupama Aréna előtt álló Fradi-sast. Most egész Amerika csodálhatja majd a munkáját, de az Atlanta Falcons drukkerek egészen biztosan. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás