promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ronaldinho népszerűsíti a magyar Teqballt
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 36 éves világsztárt kedden, hatalmas médiaérdeklődés közepette mutatták be, a sajtótájékoztatót megelőzően több mint egy órával pedig több száz drukker gyűlt össze a kordonok mögött, hogy élőben csodálhassa meg a Barcelona korábbi klasszis labdarúgójának egy-egy mozdulatát a Teqball-asztal mögött. „Aki szereti a futballt, aki szereti igazán megjátszani a labdát, annak nagyon fog tetszeni ez a játék. Természetesen elsősorban a technikai tudást javítja” - mondta Ronaldinho, aki két rövid videóüzenetben az FC Barcelona mai sztárjainak, Lionel Messinek és Neymarnak is felajánlott egy-egy Teqball-asztalt.

Ronaldinho újságírói kérdésre elmondta, Pelét tartja minden idők legjobb brazil futballistájának, a képzeletbeli rangsorban pedig saját magát nem sorolná az élmezőnybe. Ezt követően rövid bemutatót is tartott a sajtó képviselői előtt, majd a külső helyszínen felállított asztalhoz is kiment, ahol szurkolók százai fogadták.

A Teqballt egy hajlított pingpongasztalon játsszák a lábteniszhez hasonlóan, ketten, négyen, vagy speciális szabályok között akár többen is. Borsányi Gábor alapító, kreatív ötletgazda elmondta, céljuk, hogy a Teqball húsz-harminc éven belül olimpiai sportág legyen. Ehhez kapcsolódóan Ronaldinho megjegyezte, reméli, ez így lesz, hiszen akkor neki is lenne esélye egy ötkarikás aranyéremre.

Huszár Viktor műszaki ötletgazda arról beszélt, hogy három éven keresztül tesztelték a lehetséges megoldásokat, hiszen ennek az asztalnak 200-szor nagyobb terhelést kell kibírnia, mint az asztaliteniszben, valamint a hajlítás szögét is annak megfelelően kellett beállítani, hogy a labda pattanása a futballnak megfelelő legyen. Hozzátette, a Teqball egyfajta kiegészítője lehet a futballnak, a játék által ugyanis a labdarúgók még technikásabbá válhatnak.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás