Sport & Szabadidő
Jelenleg siralmas állapotban van az olimpiai falu Rióban

A The Sydney Morning Herald lapnak az ausztrálok egyik képviselője, Kitty Chiller, falból kilógó vezetékekről, eldugult vécékről, szivárgó csövekről és megannyi siralmas körülményről számolt be. Amíg a szervezők a problémák elhárításán dolgoznak, addig a sportolókat máshol helyezik el. A szóvivő ironikusan megjegyezte, legalább az erkélyről kitekintve ötcsillagos létesítménynek tűnik a frissen átadott falu. A Világgazdaság felhozta, hogy a magyar sportolókat hasonló körülmények fogadták a szocsi olimpián. A szobájuk 13 fokos volt, a szobába pedig még a víz sem volt bekötve, így persze pohár se kellett, mert minek, a konyhai eszközökről meg már ne is beszéljünk.
Az ötkarikás játékokra érkező 10 500 sportolót és 7000 fős személyzetet egy 31 épületből álló komplexum fogadja, ahol medencék, szökőkutak, tenisz- valamint futballpálya is gondoskodik a küldöttségek kényelméről. De mint látszik, a szobák még nem állnak 100%-osan készen.
Az olimpiai falu egyik érdekessége, hogy az étkezőhelyiségben cukornádból és kukoricából készült tányérokon szolgálják majd fel az ételeket, ezek ugyanis lebomlanak. Negatív meglepetésként érte a sportolókat azonban a szobákban található újrahasznosított műanyagból készült szekrények sora. Az olimpiai falvak kényelméért a 2000-es sydney-i játékok óta felelős Paul Ramler szerint ezt azért így találták ki, mert korábban ígéretet tettek a szervezőknek arra, hogy az apartmanok felszereltsége nem terheli meg nagyon a büdzsét. Légkondi pl. lesz a helyiségekben, tévé azonban nem. Az olimpiai falu körülbelül 1,5 milliárd dollárt emésztett fel. (VG Online)